Lélegzetelállító árnyjáték az Átriumban

Nemzetközi fesztivál siker után Budapesten a Negatív Varieté, az első magyar árnyékszínházi show.

A Negatív Varieté és a Fényakrobaták árnyékszínházi produkciók a Sziget Fesztivál és a Sofia Dance Week nemzetközi kortárs tánc fesztivál után budapesti helyszínre lelnek az Átriumban. December 14-én este a felnőtteket, december 15-én délután a gyermekeket kápráztatja el az egyedülálló színpadi produkció

2012 decemberében színház-avató jegyárakkal, fél áron, 750 Ft-ért láthatja a közönség a lélegzetelállító árnyakat az Átrium színpadán. A produkciók ihlető forrásául Moholy-Nagy László, századforduló előtt született művész soha meg nem valósított filmforgatókönyve, A nagyváros dinamikája szolgált. Moholy fénykísérletei, fotóművészete, a Bauhaus iskolában uralkodó művészeti nézetek mind fontos háttéranyagok voltak az alkotók számára a Negatív Varieté és a Fényakrobaták előadások létrehozásánál. Élő fényképek albuma mindkét produkció, ahol a zene-tánc-film-fotó-építészet-képzőművészet határai feloldódnak és egy mesebeli világba kalauzolják el a nézőt. A produkciók koreográfiájában közreműködött Demcsák Ottó, a Győri Balett alapító tagja és Réti Anna kortárs táncos, koreográfus. Szépvölgyi Viktória értő rendezéséhez Zságer Balázs, a Zagar zenekar frontembere komponált hang kollázsokat, illetve elektro-szimfónikus zenét, a fénydíszletekről pedig a Kiégő Izzók formáció alapítója, Zádor Tamás és Garami Richárd, képzőművész, bábkészítő gondoskodtak.

artium_variete

„2010-ben egy mesébe illő fordulattal kezdődött. Helyszínt kerestem az árnyékszínházi – vagy ahogy mi hívjuk, sziluett színházi – ötletem megvalósításához, a Negatív Varietéhez, amely az 1920-as, 30-as évekhez kapcsolódik. Teljesen ismeretlenül bekopogtattam a Millenáris vezetőségéhez, akik olyannyira hittek a tervezett produkció sikerében, hogy támogatóként részt vettek az előadás létrehozásában. A bemutatót övező lelkesedés eredménye volt az az Uniós hátterű megkeresés, ami egy - a felnőtt előadáshoz hasonló - gyermekeknek szóló árnyékszínházi mese létrehozásáról szólt. Ekkor született meg Bánki Gergő, színész közreműködésével a Fényakrobaták előadás. A produkciók a Sziget Fesztiválon kívül a Sofia Dance Week nemzetközi kortárs tánc fesztiválra is meghívást kaptak. Magyarországon eddig csak néhány kőszínházban, alkalomszerűen láthatta a közönség. 2012 decemberében otthonunk lesz az Átrium.” – nyilatkozta az előadások sikeréről és az új megállapodásról Szépvölgyi Viktória.

Az Átriumban otthonra lelt előadások a szó minden értelmében a „helyükre kerülnek” a körúti épületben. Egyrészt, az Átrium épülete filmes vonatkozásában találóan illik a két produkciót ihlető, Moholy-Nagy László tollából az 1920-as években született filmforgatókönyvhöz, valamint a darab filmszerű látványvilágához, másrészt, maga az 1936-ban épült, Bauhausra hangolt Átrium mozi történetileg is ahhoz az időszakhoz kapcsolódik, amely az előadásokat inspirálta.

A december 15-én játszott, gyermekeknek szóló Fényakrobaták című előadást 5-12 éves korú közönségnek ajánlja a társulat. Az előadás végén a közönség főszereplő, a legkisebbek a színpadon egy workshop keretében kipróbálhatják az árnyék technikát.

Fény lények, fény lényeg, lebilincselő sziluett-játék, testek ritmusos, egymásba oldódó hömpölygése a Negatív Varieté és a Fényakrobaták. Útlevél a Bauhausba 8 test elvarázsolt nyelvén!

süti beállítások módosítása