"Művészetet szeretnék látni" - Szörényi Leventét kérdezték

"Művészetet szeretnék látni" - indokolja Szörényi Levente, miért Alföldi Róbertet kérték fel a jövőre 30 éves István, a király megrendezésére. A múlt héten jubileumi Prima Primissima díjjal kitüntetett zeneszerző szerint a jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart.

Szörényi Levente nyílt levelét Alföldi Róberthez itt elérhetik.

A Heti Válasz interjújából:

A felvetésre, miszerint nem látni a nevét a Magyar Művészeti Akadémia tagjai között, a zeneszerző úgy reagált: “Makovecz Imrével mindig jó barátságban voltam, de úgy látszik, abban a közegben ez nem volt elég ahhoz, hogy felkérjenek, önjelölt meg nem voltam sosem. (…) Az 1992-ben alakult Nemzeti Társaskörnek viszont tagja voltam - ott ismertem meg Fekete Györgyöt. Halálpontosan emlékszem rá, mert megmaradt bennem, hogy egyszerűen nem lehetett vele beszélgetni” – nyilatkozta Szörényi Levente a Heti Válasznak, aki arról számolt be, Koltay Gábor Honfoglalás című filmjének bemutatóján “telt be a pohár”, ahol azt találta mondani, a király meztelen, ez fércmű, mire azt kérdezték: "Te nem közénk tartozol?"

szorenyi-levente2

“A kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya. Meg is fordult a fejemben egy érdekes kérdés... Vajon ha jövő nyárra terveznénk az István, a király premierjét, abban a formában, ahogy mindenki ismeri, megvalósulhatna-e a bemutató? (…)Olyan sorokkal, hogy "meddig járnak még köztünk szemforgató, hamis papok"? Vagy "nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul". Amerre ma halad a kultúrpolitika, még a végén szólna valaki, hogy ilyet azért mégsem illik” – fejtette ki Szörényi Levente.

A készülő jubileumi előadás kapcsán azt is elmondta: “Amikor az ötlettel annak idején Nemeskürty tanár úrnál jártunk, kinézett az ablakon és azt mondta: "Szent István dalra fakad? Ez akkora képtelenség, hogy csak zseniális lehet!" Az egyik Illés-klubos ezt parafrazeálva írta ki a honlapjukra nemrég: "Az István, a királyt Alföldi rendezi? Ez akkora képtelenség, hogy csak zseniális lehet!" Kedves, de ha más szempontból közelítünk, egyáltalán nem furcsa, hogy Robi rendezi az Istvánt. A darab az ősbemutató idején is kortárs produkció volt. Götz Béla díszlettervező munkája, Novák Tata zseniális koreográfiái és egy remek darab talált egymásra, s Koltay Gábor szervezőtehetsége is sokat hozzátett az eredményhez. Akkor is így van ez, ha művészi vénája Gábornak például sosem volt. Alföldinek viszont van” – közölte a Heti Válasszal Szörényi, aki hozzátette, elege van abból, hogy az úgynevezett nemzeti, polgári oldalon mindent le kell nyelnie, csak azért, mert nemzeti és abból, hogy érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. Úgy vélekedett, bár L. Simon László kinevezése örömteli volt, csak éppen kinyírják, nincs valós erő senkinek a kezében, “lassan úgy néz ki, hogy már nem egy, hanem két bolsevik réteg feszül egymásnak”.

“Művészetet szeretnék látni” – szögezte le a zeneszerző, aki elárulta, amióta a Nemzeti Színház igazgatóját felkérték, művészeti kérdésekről beszélgethetnek Bródy Jánossal is, eltűnt a politikai töltetű, rossz mellékíz.

“Rendkívül fontos mindaz, amit Orbán Viktor véghezvisz. Nem is várom el tőle, hogy belelásson a kultúra bugyraiba. Sokkal fontosabb dolga van. (…) Ugyanakkor mindazt, ami a kultúra területén történik, nagyon át kellene gondolni. Ha másért nem, hát legalább pártpolitikai szempontok miatt. A Fidesz ugyanis rengeteget veszíthet, ha ezek az állapotok teljesednek ki a továbbiakban is” – összegzett Szörényi Levente.

Stumpf András teljes interjúját a Heti Válaszban olvashatják.

süti beállítások módosítása