Odaadó hívetek, Surik - Ulickaja bemutató a Rózsavölgyi Szalonban

A Rózsavölgyi Szalon eddigi legnagyobb szabású vállalkozására, Ljudmila Ulickaja Odaadó hívetek, Surik című regényének színpadi bemutatójára készül, Bagó Bertalan rendezésében, december 15-én.

A hazánkban 2008-ban megjelent regény színpadi változatát Selmeczi Bea kifejezetten a Szalon felkérésére készítette el.

A 460 oldalas nagyregény a közelmúlt orosz történelmének több mint 30 évét öleli fel, középpontjában Surik Kornnal, egy művelt, udvarias, vonzó fiatalemberrel, akiért rajonganak a nők, ugyanis Surik – neveltetéséből adódóan - olyan fiú, aki mindent hajlandó megtenni, amire a környezetében élő és felbukkanó nők kérik. Így aztán számtalan "szeretőre" tesz szert, akik azonban csak kihasználják jólelkűségét, de szeretetet nem adnak neki. Surik mindeközben nem veszi észre, hogy az élet elmegy mellette, létezése sivár, üres és magányos, és csak a mű legvégén döbben rá, hogy ő csupán egy „kedves balfék”, semmi más.

Surik_EDV_1356_web1

Az alkotók a számos helyszínen játszódó művet szinte díszlet nélkül, filmszerűen, montázstechnikával jelenítik meg a Szalon pódiumszínpadán. A nézők mintha egy megkopott, helyenként megsárgult szélű fényképalbumot lapozgatnának, vagy egy fényképezőgép lencséjén keresztül figyelnék Surik életét. Fényképek lapjai elevenedek meg, hogy aztán újra emlékképpé váljanak.

Az előadásban valamennyi színész zenél. Különböző hangszereken játszanak, „kamarazenélnek”, ami furcsa, különös hangulatot teremt.

Surik_IMG_9520_

A Surik életét irányító, kegyeit maradéktalanul élvező nőket a színpadon két színésznő (Sipos Vera és Tánczos Adrienn) formálja meg.

A finom lelkű, határozatlan és tétova, már-már légnemű anyát Balog Judit kelti életre.

A franciás műveltségű, tekintélyes nagymamát Tordai Teri alakítja.

Surik Korn megszemélyesítője Mohai Tamás, aki mindössze két éve végezte el a Színművészeti Egyetemet, Gálffi László és Ács János növendékeként és eddig leginkább a KOMA társulat előadásaiban láthattuk.

Surik_IMG_9512_

Bemutató: december 15. 19.30

További előadások: december 16., 27. és 28. 19.30

2013. január 10. és 23, 19.30.

Helyszín: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café

1052 Budapest, Szervita tér 5.

süti beállítások módosítása