Ballada a két sebzett hattyúról - Hobo ősbemutató Debrecenben

Ismét ősbemutatót tartottak a Csokonai Színházban Ballada a két sebzett hattyúról címmel. Az alkotók, Hobo, Szűcs Nelli és a debreceni igazgató Vidnyánszky Attila meséltek az előadásról.

Hobo az ősbemutatóról:

Rátaláltam annak a telefonközpontos kisasszonynak a történetére, aki fontos szerepet töltött be a Viszockij és Marina Vlady közötti kapcsolattartásban. Megéreztem, hogy ezen keresztül nemcsak erről a legendás szerelemről, két művész viharos kapcsolatáról beszélhetek, de meg tudom mutatni a szovjet korszak abszurditását is a kisemberek szemszögéből – mondja Hobo, a Ballada a két sebzett hattyúról című ősbemutató szerzője, aki egy alkoholista bokszolót is alakít.

A szovjet színház egyik legendás fenegyerekének és kultikus költő-bárdjának, Vlagyimir Viszockijnak az élete és dalai régóta foglalkoztatják, lemezt illetve egészestés műsort is készített már ezek alapján. Legújabb darabja, a „Ballada a két sebzett hattyúról" című előadása Viszockij és Marina Vlady viharos szerelmét, különös kapcsolatát járja körül, de az előadás középpontjában mégsem a két híres színész, hanem az őket telefonon összekapcsoló telefonos kisasszony áll. Miért emelte ki ezt a témát?

- Viszockij életébe és költészetébe az utóbbi években elég mélyen beleástam magam, valóban készítettem már korábban egy koncertanyagot, ami meg is jelent lemezen. Majd készült egy monodráma jellegű előadás (Adjatok a kutyáknak húst) Vidnyánszky Attila rendezésében, ahol elhangzanak Hamlet-idézetek is, hiszen Viszockij egyik legnagyobb szerepe a Taganka Színházban éppen a Hamlet volt. Ezt a monodrámát éveken át nagy sikerrel játszottam, ma is élő előadás. Hamarosan megjelenik a Farkashajsza című élemezem Viszockij-versekkel.

- Egy idő után elgondolkodtam azon, hogy mi az, amit még Viszockijról, vagy arról a korról el tudnék mondani, és abból az óriási gyűjteményből, amit összeszedtem, lefordítottam még tizenhét dalt, illetve nagy segítséget nyújtott a Marina Vlady által írt önéletrajzi könyv is, a Szerelmem Viszockij. Így találtam rá annak a telefonközpontos kisasszonynak a történetére, aki fontos szerepet töltött be a Viszockij és Marina Vlady közötti kapcsolattartásban – és ezt meg is énekelte egy dalában. Megéreztem, hogy ezen keresztül nemcsak erről a legendás szerelemről, két művész viharos kapcsolatáról beszélhetek, de meg tudom mutatni a szovjet korszak abszurditását is a kisemberek szemszögéből.

- A brezsnyevi korszakban a telefonközpontosnak egyúttal besúgóvá is kellett válnia, aki lehallgatta és szükség esetén jelentette is a telefonbeszélgetéseket. Ennek a nőnek a személyes sorsán keresztül átérezhető a kor minden szörnyűsége és fájdalma, ugyanakkor ő volt az, aki összekapcsolta a Szovjetunió bezárt világát a szabadsággal, amit Viszockij számára Marina Vlady és Párizs jelentett. Ebbe a tragikomikus történetbe, ami részben fikció, megpróbáltam belefogalmazni az orosz nép kétségbeejtő sorsát és megaláztatását, azt, hogy hogyan lesz egy romantikus lelkű nőből besúgó, hogyan él együtt a férjével, az egykor tehetséges, de mára lecsúszott, alkoholista bokszolóval.

- Úgy érzem, sikerült egy olyan darabot írni, amelyben a telefonközpontos kisasszony életén, vágyain keresztül bepillanthatunk egy letűnt társadalom elképesztő viszonyaiba, amely mégis tele volt humorral és életszeretettel, emberi érzésekkel

- A telefonos kisasszony szerepét kifejezetten Szűcs Nellire írtam, aki – úgy érzem – a leghitelesebben tudja megjeleníteni ezt az asszonyt. Ma már nagyon nehéz elképzelni, hogy ezek a kisemberek hogyan egyensúlyoztak a szabadságvágy és a becstelenség kényszere között. Sokuk számára Viszockij és dalai a lázadás és szabadság egyetlen élményét jelentették, ő testesítette meg nekik azt a reményt, hogy az élet és a szerelem többet ér, mint a mindennapjaik börtöne.

Szűcs Nelli mesél 

 A szovjet „pangás” időszakának abszurditását bemutató előadás főhőse az a telefonos kisasszony, akin keresztül Vlady és Viszockij legtöbbször kapcsolatba tudott lépni, és aki odaadó, rajongó lelkesedéssel segítette a „nagy szerelem" beteljesülését. Szűcs Nelli számára nem szokatlan, hogy a néző szeme láttára kell egyik szerepből a másikba átlényegülnie.

„Ludmillát, a telefonos kisasszonyt alakítom, aki hallgatva e két ember vallomásait, vívódásait, azonosul Marina Vladyval, és eljátssza életük kiemelt pillanatait, fokról fokra ráébredve, mennyi párhuzamosság van az ő és a híres színésznő sorsa közt. „Persze, hogy ivott ez a Vologya, hiszen gyilkolták a lelkét és a szerelme folyton távol volt. A mi férfiaink mind isznak, szegény Marinám milliókat költött telefonra, levélpapírra, táviratokra, repülőjegyre. Színház, filmek, Amerika, Európa, világsikerek, pénz, villák, kincsek, mind hiába, ha a szíved egy rabé.”

Minden embernek van egy keresztje, és Viszockij a dalaival megkönnyítette kinek-kinek a kereszt-viselését. Ludmilla is azt mondja róla, hogy értünk és helyettünk égette el magát. A telefonos kisasszonynak, ahogy a többi „kis" embernek Viszockij egy ideál volt, aki olyan dolgokat tesz vagy mond ki, amit ő nem tud vagy nem mer, és akinek az életén keresztül ő is átélhet nagy dolgokat. Mindenkihez volt dala, és az emberek ezeken keresztül egy másik világban létezhettek, így tudtak erősek maradni. Marinát talán azért adta az Isten Vologya mellé, mert ha nem így történik, még hamarabb elégette volna magát. Az ilyen embereknek, mint Viszockij a szerelem ad erőt. Ő pedig bennünket melegít fel dalaival, hogy meg ne fagyjunk a nagy zúzmarában. Ludmilla kettejük történetén keresztül a maga életében oda jut el, hogy el kell fogadnunk a helyet, ahová születtünk, a sok rosszban észrevennünk az apró kicsi jót, mert csak így tudjuk végigélni az életet.”

Vidnyánszky Attila mesél

 Marina Vlady és Viszockij szerelme kapcsán a Hobo darabja a „kisemberről" szól, aki egy telefonközpontban éli le az életét, és aki felidézi ezt a szerelmet, amelynek akarva akaratlanul fültanúja lesz – mondja a Ballada a két sebzett hattyúról című ősbemutató rendezője. Vidnyánszky Attila felidézi a szovjet bárd, Viszockij karizmatikus alakját is.

Amikor annak idején Kijevbe mentem tanulni, akkor már nem élt Viszockij (1938–1980), de a dalai reneszánszukat élték. Ezzel a modern bárd kultúrával ott találkoztam először. Versei a szabadságvágy, az örök lázadás szövegei. Ebbe is pusztult bele. Nem bírta elviselni azokat a kötöttségeket, azt a világot, amely őt keretek közé próbálta szorítani.

Viszockij a magányról beszél, arról, hogy harcainkat valójában egyedül kell megvívnunk, és talán arról is, hogy a magunk elleni harcunk, saját iszonyatunk ellen való küzdelmünk hogyan vívható meg. Egyáltalán lehetséges-e legyőzni önmagunkat?

Iszonyú karizmatikus ember volt Viszockij, hihetetlen energia áradt belőle. A kor szürkeségének tudatában ragaszkodása népéhez, nyelvéhez akár különösnek tűnhet, de ha elhagyta volna az országot, épp azt vesztette volna el, amiből táplálkozott.

Az esendő emberek iránti szeretet mozgatta, a dalai nagy része róluk szól, hisz ő maga is az volt, és itt az esendő egész a bűnözőig kiszélesített dimenzió. És minthogy az ember esendő marad, amíg csak ember lesz a földön, ezért mindig lesz olyasmi a dalaiban, ami megfog bennünket.

Hobo darabja belőle indul ki, és egész monodrámát írt a témából arról, hogy látja ezt egy telefonos kisasszony. Marina Vlady és Viszockij szerelme kapcsán a darab a „kisemberről" szól, aki egy telefonközpontban éli le az életét, és aki felidézi ezt a szerelmet, amelynek akarva akaratlanul fültanúja lesz.

Két különleges ember nagy története végül átszövi az ő „kis" történetét.

Ilyen értelemben pontos a darab, mert éppen ezeket a kisembereket szerette Viszockij, akik a magukénak érezték őt, és most is ők tartják életben.

Döbbenetes az a tény, hogy ennek a nagy művésznek halálakor mindössze három kislemeze volt, pedig több mint nyolcszáz dalt írt, és szinte nem volt ház, ahol ne énekelték volna őket. Az emberek szeretete tartotta fenn verseit, a Szovjetunióban alakja kultikussá nőtt. Egy egész ország hordta a tenyerén.

Ma szinte elképzelhetetlen ez a rajongás, aminek nagyságát jól példázza Paradzsanov, a grúz filmrendező vele kapcsolatos története. Amikor koholt vádak nyomán börtönbe került, az mentette meg a börtönőrök kegyetlenkedéseitől, hogy találtak nála egy fotót, amelyen Viszockij őt átöleli. Egy csapásra érinthetetlenné, valóságos szent tehénné vált a börtönőrök szemében.

Viszockij a dalaival valahogy az egész Szovjetunió életét, hétköznapjait lefedte. Az volt a fantasztikus, hogy mindenhez volt köze. Nem tudom, életében mászott-e hegyet, de a dala, amit a hegyekről írt, valóságos hegymászó himnusz lett. Mindenben eltalálta a lényeget.

Marina Vlady, az ünnepelt francia filmcsillag pedig azt érezhette meg, hogy igazibb az, amit Viszockij képvisel, ahhoz képest, ami a jóléti társadalmakban akkoriban kifejezésre jutott. Ez hengerelte le Hollywoodot is.

Lejegyezte: Kozma András