Schell Judittal készített interjút a Nők Lapja. Szemléztük.
"Ha műsorvezető lennék, akinek az arca a védjegye, akkor itt a kávézóban is úgy kellene kinéznem, mint a képernyőn. Egy színésznőnek az arca a munkaeszköze, egyik nap így látják, a másik nap úgy. Nagy szerencse, mert nem vagyok hiú. Már a főiskolán megmondta Horvai tanár úr: 'Nem kell neked Júliát játszani, jó lesz a dada is, a tehetség majd megszépít.' Persze szeretem magam nőiesnek látni, de az nem feltétlenül ugyanaz, mint a szép. Azt például jólesik hallani, hogy három gyerek után is tartom a formám" - mondta Schell Judit.
A színésznő az interjúban mesélt a színművészetis felvételijéről is: "Az utolsó rostán meg is akartam futamodni. Abban az évben tartottak először egyhetes vizsgát, a harmadik napon éreztem, ez nekem sok. Felhívtam anyámat, hogy nem bírom tovább. Amíg kicsengett, hallom, ahogy a szomszédos fülkében valaki kétségbeesetten hajtogatja: 'Elegem van az egészből. Ne is próbálj itt tartani.' Kinéztem, és ott állt Fekete Ernő, a későbbi osztálytársam. Akkor elnevettük magunkat, de még sokszor bőgtem éjszakánként a kollégiumban. A legtöbb osztálytársamnak érezhetően volt már valami köze a szakmához, hónapokat töltött gyakorlatokon színházaknál, bennfentesként mozgott. Ettől begörcsöltem. Ráadásul prózában kellett bizonyítani, amikor én a mozdulatok nyelvén tudtam kifejezni magam. Annak idején a tánc miatt mentem dráma tagozatos gimnáziumba, de még ott sem dőlt el, hogy színésznő leszek. A beszédtanárom mindjárt az elején közölte, hogy én úgyis a rúd mellett fogom végezni egy peepshow-ban. Minden tizenöt évesnek hasonló ívű jövőt jósolt. Lehetett a szavaiban valamiféle delejező, motiváló erő, mert mindannyian rácáfoltunk. Bár ki tudja, a pályámnak nincs még vége, nem kizárt, hogy egyszer a rúd mellett kötök ki" - viccelődött Schell Judit.
Fotó: nlcafe.hu
A kérdésre, emlékszik-e, melyik volt a siker első pillanata, a színésznő elmondta, első év végén, a Madách-fesztiválon tudott először feloldódni. "A tanáraink nem tudták eldönteni, kié legyen Éva szerepe, Marozsán Erikáé vagy az enyém. Ránk bízták. Közösen próbáltunk, hol együtt beszéltünk, hol felváltva, végül a sors úgy hozta, hogy Erikának, talán a balerinamúltból, előjött a lumbágója. Elterült a földön, és csak nézte szegény, ahogy szerepelek. Egy disznóólban játszottuk a paradicsomi színt, kollégiumi párnákból szórtuk ki a tollat, kértünk a konyháról moslékot, úgy viselkedtünk, mint az állatok. Az abszurd szituációtól felszabadultam, először éreztem úgy, hogy én is tudhatok olyasmit, mint azok, akik ismerik a pesti színészeket. Sokáig azt hittem, azok a tehetségesek, akik lila ködben bolyonganak a főiskola folyosóján. Lassacskán átláttam a szitán, ha valakinek kell a körítés, legyen, de csakis a munka, az igazi erőfeszítés számít. Még akkor is, ha ettől unalmasabbnak látszom" - fogalmazott Schell Jdit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.