“Nem hagytam, hogy a jobboldali potentátok rokonsága bevackoljon a szabadtérire” – mondja a NOL-nak adott interjújában Bátyai Edina.
A Szegedi Szabadtéri Játékok kirúgott igazgatója megpályázza a saját állását, mert úgy véli: ezzel fenntarthatja a közfigyelmet a kulturális minőségrombolás iránt
A kérdésre, idáig hogy úszta meg, Bátyai Edina úgy felelt, azt, hogy maradhatott, diplomáciai érzékének és a lobbitevékenységének tulajdonítja. “2010 őszétől – amikor a jobboldal a Jobbikkal együtt többségbe került a szegedi képviselő-testületben – a mostanáig eltelt két év így is vesszőfutás volt nekem. A választás másnapjától kezdve keringtek a szabadtéri körül különböző érdekcsoportok, a művészvilágból pedig önjelöltek, sőt csoportosan fellépő önjelöltek bukkantak fel. Elszomorította őket, hogy nem megy harc nélkül: 2014. május 31-éig volt érvényes a szerződésem” – árulta el Bátyai Edina.
“Nem tartom elvtelennek, hogy a Dóm térre meghívjunk mindkét politikai oldalhoz kötődő művészeket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy együtt tudtunk dolgozni Alföldi Róberttel, Novák „Tatával” és Vidnyánszky Attilával egyaránt. Nagyon szerettek nálunk, mert amiben megállapodtunk, az úgy lett. Mindig szívügyemnek tekintettem, hogy segítsem az országosan kialakult politikai árkok betemetését – ezt én a művészeti életben tudom elérni” – fejtette ki a volt igazgató, aki hozzátette, a szakmai minőséget tekintette az elsődleges szempontnak.
Arról is beszámolt, hogy az egyenesebbek bejelentkeztek az ő állására, de arról is értesült, hogy mit terveznek a háta mögött. “Sok jóakaróm volt a Fidesz oldalán is – Szegeden éppúgy, mint szerte az országban. Folyamatos készültségben éltem, hogy a hátam mögött hogyan rendeződnek át az erőviszonyok. Többször a helyi Fideszből szóltak, mire figyeljek, hogy fel tudjak készülni a támadásokra. Ez a történet nem rólam szól. Nem látok bele a politikába, nem tudom, kinek a fejére milyen alkukat kötnek, de a kirúgásomat úgy számolom el magamban, hogy ez is valamilyen alkunak az eredménye. Az elkövetkezendő pár hónapban érdemes és tanulságos lesz figyelni, melyik szegedi jobboldali politikusnak milyen júdásfillér csurran-cseppen majd” – nyilatkozta a Nol.hu-nak Bátyai Edina, aki már akkor tudta, hogy újabb támadás indul ellene, amikor Haág Zalán és Kohári Nándor képviselők jegyet váltottak a REÖK kiállítására, melyen szerepelt az a bizonyos alkotás a 12 tányérral és az ürülékkel.
“Nem képzőművészeti vagy színházi szakértő vagyok, hanem kulturális menedzser. A Szabadtéri Játékokat működtető nonprofit kft. üzemelteti a Reök-palotában működő összművészeti központot is. Azért alkalmaztunk a Reök-palotában művészettörténészt, a szabadtérin pedig művészeti vezetőt, hogy a szakmai kérdésekben ők döntsenek. Nátyi Róbert képzőművészeti szakértő, aki mindig nyíltan vállalta, hogy fideszes érzelmű, a politikában és a pénzvilágban is komoly támogatói vannak, beválogatta azt az alkotást. Képzelje el, hogy ügyvezető igazgatóként a kiállítás előtt meglátom a művet, és közlöm, hogy ezt nem. Akkor nincs az a szakmai fórum, ahol a művész föl nem jelentett volna, azzal, hogy a XXI. században művészeti szabadság van, és hogy jön ahhoz egy ilyen kultúrnyik p.csa, hogy az ő művét, amit a hozzáértő kurátor jónak tartott, nem engedi kiállítani. Nagyon érdekes csapdahelyzet alakult ki: nem mondhatom, hogy nem az én felelősségem, mert mégiscsak én voltam itt az első számú vezető, de ha nem a képviselők csinálnak belőle botrányt, csinált volna a művész” – magyarázta Bátyai Edina.
"Ezeknek a képviselőknek fogalmuk sincs, hogy amit elértünk, az nem magától lett, hanem nagyon kemény munka van mögötte. (…) Kohári Nándornak fogalma sem volt, mi áll az előadó-művészeti törvényben: hogy kötelező megpályáztatni a posztot. Három negyedév alapján állítják, hogy veszteséges a szabadtéri, mert az egész éves eredmény alapján ezt már nem állíthatnák. De az fel sem merül bennük, hogy ha tényleg gazdasági problémák vannak, arról miért nem esik szó az általuk ideküldött felügyelőbizottság jelentéseiben? Annak ellenére sincsenek gazdasági problémák, hogy a jobboldali többség az általuk 3 évre elfogadott költségvetési keretből 20 millió forintot elvont a tavasszal a szabadtéritől” – tudatta a volt igazgató.
Kelemen Csaba, akit Bátyai helyére szántak, Alföldi Róbert szerződését akarta vizsgálgatni. A kérdésre, nem az a szálka a szemükben, hogy 2013-ban Alföldi rendezi az István, a királyt, Bátyai Edina így válaszolt: “Ennyire buta nem lehet egy igazgatójelölt, hogy ne tudná: nem ő dönti el, hogy élő szerzők művét ki rendezheti meg Magyarországon. (…) Nagyon bízom abban, és nyilatkozatomban személyesen biztosítottam hűséges nézőinket arról, hogy a 2013-as évad produkcióira minden alkotó kitörő harci kedvvel készül – csakúgy mint az előző évadokban” – közölte Bátyai Edina.