Shakespeare vagy operett? - Othello Gyulaházán

December 14-én mutatta be a kaposvári Csiky Gergely Színház Gádor Béla – Tasnádi István: Othello Gyyulaházán című vígjátékát.

Ajánló:

Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett?

Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig…

Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére, egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.

És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.

Göttinger Pál rendezőt és Tasnádi István drámaírót már ismerheti a kaposvári közönség: szellemesség és jó arányérzék, igényes humor és visszásságokat leleplező, éles szem: ez az, amire most is számíthatunk.

Göttinger Pál

Interjúrészlet Göttinger Pál rendezővel:

Van olyan, hogy „vidéki színház”?

… Amit a vidéki színházi társulati létben mindig is nagyon jónak gondoltunk, az az alkotóközösség, ami együtt él – a tagjai bent vannak a színházban, ott dolgoznak és szinte ott élnek. A színészbüfé–színpad–színészház háromszögében telnek el évtizedek, és mindenki ismeri a másiknak minden rezdülését. Százszor összevesztek már halálosan, és százszor kibékültek, különféle minőségű és mélységű kapcsolatok fűzik őket össze, és ez egy olyanfajta erős szövetséget hoz létre, hogy a színpadon hatékonyabb alkotótársak lesznek, mintha minden próbafolyamat elején újra meg kellene ismerkedni a másikkal. Ez a „vidéki színtársulat mítosza”. Valójában elsősorban nem ez határozza meg, hogy egy csapat jól működik, hanem az, hogy ugyanazt gondolják-e. Ha ugyanazt gondolják, akkor az új ember felfedezésének mohó öröme ugyanúgy a minőségi színházcsinálás gesztusává válhat, mint a régi kolléga, akire már oda se kell nézni.

És ha jön egy újonc, aki mást gondol?

Ez is időtlen téma. Debrődy mást akar csinálni, mint amit a gyulaházi társulat megszokott. Mert szerinte belekényelmesedtek a munkájukba. Ők viszont nem értik – és ebben teljesen igazuk van – hogy miért kéne mást csinálniuk, mint amit jól csinálnak már évtizedek óta, és ami jól is működik a nézők visszajelzései alapján. Tornyos Franci nem érti, hogy miért kéne neki mást csinálnia, mint amiben ő sikeres. Debrődy viszont azt gondolja, hogy ne azt csinálják, amiben már jók, hanem olyasmit, amiben nem. Lépjenek le a biztos talajról, és induljanak el új utakon, ahol már nem olyan egyértelmű, hogy azt ők jól csinálják. A fiatal rendezőt, Debrődyt az a vágy hajtja, és fiatal eltökéltségben nem is lát más lehetőséget: csak az a művészet, ami újdonság. Legyen minden művészi tett új felfedezés. A társulat reálisabban látja a helyzetet – a közönség igényeire hivatkoznak, és azt akarják folytatni, ami jól működik. Aztán meglátjuk, találkoznak-e a célok, ideák, igények és tehetségek.

Közös a cél: a jó előadás.

Ezt persze mindenki másképp képzeli el…

Nektek itt most három előadást kell létrehoznotok.

Igen: egy régóta sikerrel futó, igazi klasszikus operettet – egy jól kiállított, vagyis látványos és költséges operettet, amit ma már kevés helyen látni. Emellett egy „modern” Othellot, amiről azt mondják a benne szereplők, hogy nem jó – bár azt nem tudhatjuk, hogy ez csak az ő véleményük, vagy valóban így van. Mi azt választottuk, hogy eléggé rendezetlenül indul a próbaidőszak, aztán a végére egy érvényes előadás kerül színre. Mivel ez egy vígjáték, ami egy színházban játszódik – vagyis mindannyiunk számára nagyon otthonos és ismerős terepen –, ezért nekünk tiszteletlenül, némi iróniával kell néznünk a saját munkánkat. Viccet csinálunk magunkból – ami rendkívül szórakoztató tud lenni. Gádor az ideáiba elborult ifjú rendezőből ugyanúgy viccet csinál, mint a kissé elkényelmesedett középkorú színészből. És mindezt szeretettel teszi.

Gádor Béla – Tasnádi István:

 OTHELLO GYULAHÁZÁN

 vígjáték

Barnaki László, drámai hős ................................................................. Sarkadi Kiss János

Pálmai Viola, drámai szende .......................................................................... Grisnik Petra

Vermes, színházigazgató ............................................................................ Kelemen József

Debrődy, főrendező ............................................................................................ Takács Géza

Tornyos Franci, táncoskomikus ....................................................................... Nyári Oszkár

Szusits Márta, intrika ............................................................................................ Csapó Virág

Dr. Katona, ideggyógyász, a férje ................................................................ Gyuricza István

Pötyike, súgó .................................................................................................... Takács Katalin

Mókuci, bennfentes ........................................................................................... Szvath Tamás

Sass Olga, szubrett .............................................................................................. Nyári Szilvia

Tokodi Csongor, ifjú titán ............................................................................ Sipos György e.h.

Gass Pufi, szintén titán ......................................................................... Mohácsi Norbert e.h.

Róth Diána, csoportos szereplő ............................................................ Kovács Zsuzsanna

Margó, a gazdasági osztály vezetője .............................................................. Csonka Ibolya

Szarka Béla a minisztériumból ........................................................................... Szula László

Bablyák, tűzoltó ....................................................................................................... Lecső Péter

Ösztöndíjas csehszlovák íróbarátunk ........................................................... Hornung Gábor

Társulati tagok ...................................................................................... Kósa Béla, Serf Egyed

Közreműködnek a Bódis-Nagy Katinka Társulat táncosai:

Bódis Nagy Katinka, Ferenczi Barbara, Lenner Bíborka, Monori Anna, Orbán Viktória, Tóth Beáta

Díszlettervező: Cziegler Balázs

Jelmeztervező: Cselényi Nóra

Koreográfus: Katona Gábor

Zenei munkatárs: Dinyés Dániel

Súgó: Csorba Mária

Ügyelő: Székely György

Segédrendező: Pintér Kata

Világításterv: Memlaur Imre

Korrepetítor: Barabás Edit

Rendező: Göttinger Pál 

Bemutató: 2012. december 14. 19 óra Csiky Gergely Színház, Kaposvár