Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház igazgatója

Vidnyánszky Attila lesz a Nemzeti Színház következő vezetője. Alföldi Róbert jelenlegi igazgatót 2013. július elsejével váltja. 

Az átadás-átvétel lebonyolítását Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója miniszteri biztosként segíti január elsejétől. Feladata, hogy a következő évad előkészítésében segítségére legyen a jelenlegi és a következő igazgatónak - mondta el a miniszter. Hozzátette: Alföldi Róbertet nagy képességekkel rendelkező embernek tartja, és gratulál eddigi tevékenységéhez. Balog Zoltán sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a négy pályázó közülAlföldi Róbert és Vidnyánszky Attila munkája felelt meg a kiírásban foglaltaknak. A sajtótájékoztatóról bővebben itt olvashatnak.

vidnyanszky

Vidnyánszky mellett Alföldi Róbert, Szennyai Mária, Hídvégi Miklós pályáztak a posztra.

A döntést megelőzőleg szakmai bizottság mondott véleményt a beérkezett pályázatokról, melynek összetételéért a Színházi Bizottság felelt. A szakma részéről Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, Szigethy Gábor színháztörténész, POSZT-válogató, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, és Konrád Antal színművész vett részt az elbírálásban. Rajtuk kívül három főt a szaktárca, két főt a Nemzeti Színház delegált a szakértői testületbe.

Vidnyánszky Attila, debreceni igazgató, (a Színházi Bizottság elnöke, a Kaposvári Egyetem színházi tanszékének vezetője, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke) korábban az origo.hu-nak elismerte, informálisan már régóta tárgyal arról, hogy ő vehetné át Alföldi helyét. A Heti Válasznak pedig 2011 januárjában nyilatkozott koncepciójáról, ami ugyanaz volna a Nemzeti élén, mint volt a Csokonai Színház esetében. “Az arctalansággá fajuló globalizáció hamis ideológiájával szemben a karakteres nemzeti értékeket kell vállalni, menteni és továbbfejleszteni” – fejtette ki anno. A 168 órának azt is elmondta, a Nemzeti spirituális értelemben vett üzeneteit látja problémásnak.

A debreceni igazgató, idén novemberben, városában tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, olyan Nemzeti Színházat szeretne, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint, és ott lesznek a Csokonai Színház fontos előadásai éppúgy, mint a többi vidéki színház, köztük az öt nemzeti státuszú vidéki színház bemutatói. Reálisnak nevezte, hogy a harmadik évadra az előadások egyharmada vendégelőadás legyen. Hozzáfűzte, amennyiben megnyeri a pályázatot, ‘a Nemzeti Színház utazni fog, jelen lesz az országban’. "Nemzetközileg is szeretné pozícionálni a Nemzetit" csakúgy, mint tette a Csokonai Színházzal, amelynek társulata kilenc országban járt az elmúlt 5-6 évben. Úgy ítélte meg, “nem lesz gond Alföldi Róberttel” az átadás-átvételkor. Azt is elárulta, Eperjes Károlyra nem csak színészként, hanem helyetteseként is számít.

A Hír Tv-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: “Minden igazgatóváltás legdrámaibb része talán a társulat átalakítása. (…) Biztos, hogy lesz olyan, aki föl fog állni, és olyan is, akinek én köszönöm meg a munkát”. Míg a Magyar Hírlapban azt is kijelentette “túl kell lépni a politikai görcsökön, és szakmai szemmel kell értékelni a munkát”.

Legfrissebb nagyinterjújában arra a kérdésre, is felelt: miért nem nemzeti színház az, ha sorskérdéseinkkel, gyengeségeinkkel, nemzeti gyarlóságainkkal szembesítenek. “Fontos, hogy rá tudjunk mutatni a szépre és a jóra is. Az élet nem olyan kilátástalan, mint ahogy egyesek láttatni szeretnék. Ez az ország tele van tehetséges, jó szándékú, tenni akaró emberrel. Debrecenben egy sor gyönyörű történet vesz körül. Kicsi emberek kicsi pénzből hatalmas tisztességgel élik le az életüket. És van rengeteg nagy tett. Miért ne szólhatna a színház erről is?” – vetette fel Vidnyánszky Attila.

A Magyar Teátrumi Társaságnak írt levelében pedig köszönetet mondott a személyébe vetett bizalomért, a pályafutása és a pályázat megírása során kapott segítségért, és bizakodásának adott hangot, mondván, a Nemzetiben végzett tevékenységével is segítheti majd a közös célok valóra váltását.

Színház.hu

süti beállítások módosítása