Ősbemutató készül a Bábszínházban, a megjelenésekor betiltott Semmi kerül színre. Ennek kapcsán kérdezte Szász Emese Spiegl Annát, az Agnest alakító színésznőt.
A Semmiről:
Janne Teller regénye, a Semmi nem egyszerűen egy ifjúsági mű: filozófiai, erkölcsi és generációs kérdések állnak a középpontjában. Megjelenésekor, 2000-ben Dániában betiltották, majd egy évvel később, a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díjának elnyerése után kötelező olvasmánnyá tették. A mű Magyarországon 2011-ben jelent meg, és itt sem maradt visszhang nélkül: a kötetet magyarul kiadó Scolar sikerlistáján azóta folyamatosan a legkeresettebbek közé tartozik. A történetet számos színházban feldolgozták; a Budapest Bábszínház produkciója magyarországi bemutató, és a világon az első olyan adaptáció, amely kifejezetten bábszínpadra készült. A történet szerint egy nyolcadikos fiú egyszer csak feláll az iskolában, és kijelenti: „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Elhagyja a tantermet, felmászik egy szilvafára, kivonul a társadalomból. Úgy érzi, nem akar felnőni, nem akar beilleszkedni a társadalomba, nem érdekli a jövő. Osztálytársait megdöbbenti Pierre Anthon viselkedése, ezért elhatározzák, hogy bebizonyítják, van az életnek értelme. Tárgyakat kezdenek gyűjteni a Fontos Dolgok Halmára: családi fotókat, régi játékokat, de rájönnek, hogy azok a dolgok az igazán fontosak számunkra, amelyektől nehéz és fájdalmas megválni. A gyerekek aztán veszélyes játékba kezdenek: aki bead valami számára igazán fontosat, kijelölheti, ki a következő, és az mit adjon be. Ez a kör igazán eldurvul, egy idő után nem lehet belőle kiszállni, mindenki elveszti azt, ami számára valóban fontos. És minél jobban igyekeznek, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét, annál logikusabbnak kezd tűnni a Pierre Anthon által emlegetett semmi.
Az előadás bábtervei
Spiegl Anna mesélt:
A regény olvasásakor ki volt neked a legszimpatikusabb karakter?
- Pierre Anthon. És ha választani lehetett volna, hogy kit játszok, akkor őt játszottam volna.
- Nem érezted azt, hogy néhány helyen sántít az, amit ő állít a világról?
- Mindenbe bele lehet kötni, de semmi sem fekete vagy fehér. Szerintem minden állításának van igazságalapja, még annak is, hogy "nincs semminek semmi értelme", de természetesen nem lehet úgy élni, hogy ez jár a fejünkben. Ahogy az ember felnő, tisztában jön ezzel, és megköti azokat a kompromisszumokat, amiket kell.
- Ha meg kellett volna győznöd az állítása ellenkezőjéről, hogyan tetted volna?
- Szerintem Pierre Anthont nem nagyon lehetne meggyőzni, hiszen a saját gondolatrendszere szerint igaza van. Csak hát nem élhet az elvei szerint, mert egyszerűen éhen hal, jön a tél és ráfagy a szilvafára. Szerintem hagynám, hogy kicsit kiéhezzen és unja magát, és akkor adnék neki egy tányér meleg paprikáskrumplit, meg valami szép zenét, így talán rájönne, milyen fontosak is tudnak lenni az apró dolgok is.
- Szerinted elképzelhető az életben az a szituáció, ami a Semmiben megfogalmazódik?
- Nem hinném. Pierre Anthon alakja reális, ő akár létezhetne, de az, hogy mások ennyire a szívükre vegyék a sorsát és radikálisan cselekedjenek annak hatására, amit ő mond, azt már nem tartom lehetségesnek.
- Érzel közösséget a te karaktereddel?
-Igen… Például abban, hogy amikor mindenki tanácstalan, ő dobja be az ötleteket, ő jelzi, hogy csinálni kéne valamit, tovább kéne lépni. Katasztrófahelyzetekben bennem is bekapcsol egy gomb, általában akkor vagyok cselekvőképes, amikor mások leblokkolnak. Ha egy előadáson baki adódik, például valaki ugrik a szövegben, vagy leesik egy báb feje, vagy nincs ott egy kellék, ahol kellene, amikor azt érzem, most menteni kell, az engem mindig felvillanyoz. Na jó... nem mindig, általában.
(Spiegl Anna az olvasópróbán, a háttérben Szolár Tibor - fotó: Éder Vera)
- Hogyan kerültél a bábszínház közelébe, miért felvételiztél?
- Egy évig esztétika szakos voltam Szegeden, és valahogy nagyon nem éreztem ott jól magam. Úgy gondoltam, olyasmivel akarok foglalkozni, ami valódi alkotást jelent. Rajzolni és zenélni is nagyon szerettem, a középiskolában még színjátszóztam is, de nem mertem felvételizni prózai színész szakra, mert biztos voltam benne, hogy nem vesznek föl. Viszont a bábszínész szakirány felkeltette az érdeklődésemet, összeszedtem magam és megpróbáltam. Gondoltam a kézügyességem is jól jöhet, hiszen a mesterségnek köze van a képzőművészethez, hátha itt több esélyem van. Legnagyobb meglepetésemre fölvettek. Előtte nem nagyon jártam bábszínházba, de voltak barátaim, akik játszottak Kecskeméten. Azokat a darabokat megnéztem, amelyekben ők szerepeltek, és nagyon tetszettek. Érdekelt, hogyan lehet olyasmit csinálni, mint az egészestés mesefilmek, amelyek elsősorban gyerekeknek szólnak, mégis élvezhetők egy felnőtt számára is. Az első kifejezetten gyerekeknek szóló előadásban a Bábszínházban játszottam, ez vol, a Hajnali csillag peremén, amiben átvettem egy szerepet. Nagyon megszerettem gyerekeknek játszani, de nem miattuk választottam a bábszínészetet. Csak csinálni akarok valami jót, és mutogatni szeretném embereknek...
További írások a Semmi kapcsán:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.