L. Simon László: Erősödött az NKA

Pénzügyileg és szervezetileg is erősödött idén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - mondta L. Simon László kulturális államtitkár, az alap alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen többek között az artmozik, a kulturális fesztiválok és a folyóiratok támogatásának átalakításáról is beszámolt.

Hétfői tüntetésén a Humán Platform kifogásolta az NKA szakmai autonómiájának, a szakmai képviseletek arányos befolyásának hiányát - emlékeztetett az alelnök. Az NKA pénzügyi függetlenségét azonban a nyári jogszabályváltozások csak erősítették, hiszen bevételeiből maradványpénz nem vonható el, és újdonságként a miniszteri keret maximumát is az alap költségvetésének 25 százalékban rögzítették.
Nem sérült az NKA szakmai függetlensége sem: a miniszter nem kapott többletjogköröket, a szakmai kollégiumi tagok delegálási rendje pedig változatlan maradt - emelte ki, hozzátéve: a némileg átalakult kollégiumi rendszer döntéseivel szemben egész évben nem érkezett kifogás, és a miniszter sem élt vétójogával.
L. Simon László felidézte, hogy - komoly egyeztetéssorozat után - nemrég megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kitüntetési rendelete, amely csökkentette az állami elismerések számát, de növelte a velük járó pénzjutalmat. Újdonság továbbá, hogy szükség esetén az NKA-ból is nyújtható támogatás a miniszter által alapított szakmai elismeréssel járó jutalomhoz.
Noha a kultúráért felelős államtitkárság költségvetése jövőre jelentős mértékben nő, a hazai közintézmények egy része így is fenntartási gondokkal küzd - mutatott rá az államtitkár. Hozzátette, 2013. január 1-jétől ezért az Emmi kulturális intézményei az NKA ötöslottó játékadóból származó bevétele tizedéig működési támogatáshoz juthatnak.
Mint közölte, az artmozik működési támogatására az államtitkárság jövőre 200 millió forintot szán, ezen felül 100 millió jut a digitális átállás elősegítésére, ami 2014-re valósulhat meg teljesen.

l_simon_laszloL. Simon László szerint azonban érdemes átgondolni a jelenlegi finanszírozási struktúrát, a lényeg ugyanis nem az artmozik támogatása, hanem az értékes artfilmek eljuttatása a közönséghez, az értő nézők kinevelése. Lehetséges út, hogy azokban a városokban, amelyekben nincs artmozi, más kapjon támogatást ilyen filmek vetítéséhez - vetette fel.
Mindezzel együtt az artmozik szakmai programjainak támogatására 62,4 millió, filmklubok támogatására 10,4 millió, az artmozik infrastrukturális fejlesztésére 20,6 millió, artfilmek forgalmazására 69,5 millió, míg digitális fejlesztésekre 34,8 millió forintot ítélt meg idén az NKA - számolt be.
L. Simon László úgy vélte, hogy a jelenlegi folyóirat-támogatási rendszer hosszabb távon fenntarthatatlan lesz, és a nyomtatott forma egyre inkább átadja majd a helyét a digitális megjelenésnek. Ezzel egyrészt szélesebb olvasóközönséget lehet elérni, a nyomdaköltségeket pedig például honoráriumokra fordíthatják. A hangosfilmek megjelenése után sem lett volna érdemes a némafilmek fenntartására állami forrásokat költeni - vont párhuzamot.
Idén az NKA egyelőre azért nem változtatott pályázati kiírásain, hogy a szerkesztőségeknek legyen idejük felkészülni a váltásra - jelezte az alap alelnöke, hozzáfűzve: 72 nyomtatott folyóirat támogatására a következő három évre 996 millió forintot, míg az 42 internetes folyóirat támogatására három évre 286 millió forintot szán az NKA.
L. Simon László ismertette az alap - korábbi zárolásából feloldott többletforrásból megvalósuló - közterületi szoborállítási programját is, amelyen 73 önkormányzat nyert el 235,3 millió forintnyi támogatást. A komoly érdeklődésre tekintettel az NKA a program folytatását tervezi.
Óriási előrelépésként értékelte az alelnök, hogy az NKA már nem tavasz végén hirdeti meg a kulturális fesztiváloknak szóló pályázatokat, mivel ezzel a gyakorlattal eddig sok, az év első felében megtartott rendezvénysorozatot nehéz helyzetbe hozott. A szakkollégium most a 2013. február 1. és április 30. közötti fesztiválok támogatásáról döntött, 28 rendezvénynek ítélt meg összesen 93 millió forintot.
Elmondta, hogy az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdetett a radnóti Kornis-Rákóczi-Bethlen-kastély két bástyáján leégett tetőszerkezet helyreállítására, valamint az ugyancsak erdélyi Vedresábrány református templomának felújítására 4 millió és 2 millió forintos keretösszeggel.
L. Simon László beszámolója szerint az NKA több egyéb programot is kiemelt célként kezel: folytatódik például a külföldön található magyar értékek hazahozatalát célzó Ithaka-program, az alap támogatja a 2013-as magyar-olasz kulturális évadot, a Gárdonyi Géza- és a Weöres Sándor-év rendezvényeit, valamint átfogó, többéves pályázati programokat dolgoz ki az állami fenntartású közgyűjtemények számára.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása