A Magyar Teátrum decemberi, nyomtatott számában most megjelent interjút, a lapzárta miatt, még az eredmény kihirdetése előtt készítette Kozma András.
Kozma András interjúja, tartalmi partner Magyar Teátrum:
– Közel húsz éve hozta létre a legendás beregszászi társulatot, 2006 óta a debreceni Csokonai Színház élén áll, előbb művészeti vezetőként, majd igazgatóként. Nemzetközileg is sikeres rendező, nemcsak prózai, de számos operarendezéssel a háta mögött, illetve a filmrendezésbe is belekóstolt. Milyennek látja művészi pályájának eddigi mérlegét?
– Amikor az ember elindul a színházcsinálás kiszámíthatatlan, de gyönyörűséges felfedezőútján, nem láthatja előre, hová jut el. Van, aki karriert, esetleg anyagi lehetőségeket lát benne, én azonban a megismerés szellemi útját, és a közösség szolgálatának kissé talán utópisztikus célját tartottam mindig is a szemem előtt. Így utólag visszagondolva, szinte lehetetlen körülmények között, néha kilátástalan helyzetben is az a tudat hajtott engem és a beregszászi társulatomat, hogy a színház, a művészet erejével talán képesek vagyunk valamit jobbítani magunkon és a világon, és ezért bármilyen nehézséget érdemes vállalni. Az, hogy a küzdelmeinket és a munkánkat számos nemzetközi illetve hazai díjjal is jutalmazták, jóleső érzés, de úgy gondolom, ettől még nem ért véget az útkeresésünk. A művészet, és azon belül is a színház a folyamatos megújulás lehetősége. Akiből eltűnik a művészi, illetve a spirituális keresés igénye, könnyen megreked.
Fotó : Fejér János Gáspár
– Jó ideje a magyar színházi közélet egyik legvitatottabb témája a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázat. Vannak, akik politikai és nem szakmai döntésre gyanakszanak. Mit gondol erről?
– Történetének 175 éve alatt a Nemzeti Színház ügyét, sajnos, mindig is erősen befolyásolta a politikai helyzet, nemigen találnánk példát arra, hogy „tisztán” és kizárólag szakmai szempontok döntöttek volna az igazgatói posztról. Az eddigi kinevezések, pályázatok sem voltak kevésbé viharosak, mivel a Nemzeti Színház, mint intézmény, a Magyar Állami Operaházhoz hasonlóan, kitüntetett szerepet tölt be a magyar kulturális életben. Nem csoda, hogy érdekek, vélemények ütköznek egy ilyen nagy jelentőségű döntés meghozatala kapcsán, de ez, szerintem, teljesen normális dolog egy magát demokratikusnak tekintő országban. Az viszont szomorúsággal tölt el, hogy egyesek egyoldalúan, tendenciózusan azt sulykolják, hogy a jelenlegi igazgatón kívül nem létezik alternatíva, másnak nem is szabadna pályáznia, vagyis ne legyen megmérettetés. Alföldi Róbert a magyar színházi élet fontos személyisége és eszemben sincs elvitatni a jogát, hogy pályázzon – hiszen ő is rendelkezik politikai és szakmai támogatottsággal. Miért ne tehetném meg ezt én is, hiszen közel 20 éves művészi és vezetői tapasztalatom alapján, úgy gondolom, nekem is van mit átadnom. A magam részéről, egyébként, fontosabbnak tartom a szakmai támogatást és, természetesen, a nézők véleményét is – a pályázatom beadása óta rengeteg pozitív visszajelzést, támogatást kapok a mindennapjaim során, úgy érzem, sokan örülnének, ha nyernék.
– Úgy gondolja, hogy a színházi szakma is ön mellett áll?
– Sajnos, az ország közéletéhez hasonlóan a magyar színházi szakma is megosztott, de jelentős része támogat. A néhány évvel ezelőtt létrehozott Magyar Teátrumi Társaság mára már az ország megkerülhetetlenül fontos színházi szervezetévé nőtte ki magát, a legutóbbi közgyűlésen, például, újabb nyolc színházi intézményt vettünk fel a sorainkba - köztük a Magyar Állami Operaházat, a Thália Színházat, az Esztergomi Várszínházat, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetséget. Ezzel 48-ra emelkedett a Társasághoz tartozó színházak, tagszervezetek száma. Eddigi munkánk során számos fontos ügyben sikerült eredményeket elérnünk a színházi szakma érdekében: ilyen volt, például, az előadóművészeti törvény általunk kidolgozott módosítása, amely Európában szinte egyedülálló módon védi a társulati működést. De ezen kívül is még rengeteg feladat áll előttünk: többek között a POSZT és általában a fesztiválok jövőjének továbbgondolása, a színházi szakemberképzés konceptuális újrafogalmazása, vagy a színházi finanszírozás minőségcentrikusságának érvényesítése kapcsán.
– Ebben a felfokozott hangulatban milyen döntésre számít?
– A Nemzeti Színház esetében, véleményem szerint, a döntéshozóknak nem csupán a pályázó személyek kvalitásait kell mérlegre tenniük, hanem fontos szempont az is, hogy ők maguk mit gondolnak a Nemzeti Színház küldetéséről, a magyar és az európai kultúrtörténet kontextusában betöltött szerepéről. Van-e egyáltalán küldetése, többet jelent-e, mint csupán egy épület, egy jól működő társulat? Vagy úgy tekintenek-e erre az intézményre, mint egy színházra a többi közt? Az én felfogásom szerint a Nemzeti Színház kiemelt kultúrtörténeti jelentőséggel bír, egy ország, egy kultúrnemzet szemszögéből nem csak a művészet terepe, hanem komoly spirituális kisugárzással bír, ami meghatározó lehet a nemzettudat, a társadalmi légkör alakulása szempontjából is. Meggyőződésem, hogy a teremtő művészet e spirituális ereje segítette azt az összefogást, ami 175 éve létrehozta a Nemzeti Színház társulatát, és a történelem minden hányattatása ellenére továbbéltette. Az sem lehet véletlen, hogy Nemzeti társulatának otthont adó épületet 1965-ben felrobbantották – hiszen az akkori politikai rezsim nem kifejezetten támogatta a „nemzetben” való gondolkodást. Érdekes és elgondolkodtató dolog, hogy a mostani épület elkészültekor a magyar kulturális élet számos hangadó személyisége szintúgy fölöslegesnek, értelmetlennek tartotta a Nemzeti Színházat – volt, aki legszívesebben ledózerolta vagy eladta volna az épületet – most mégis ott látom őket Alföldi Róbert pályázatának támogatói között.
– Alföldi Róbert nyilvánosságra hozta a pályázatát. Ön is megteszi?
– Eredetileg a beadás után rögtön elérhetővé akartam tenni az interneten, mivel a dolgozatomat lényegretörő és színvonalas pályázatnak tartom, minden sorát vállalom. De a pályázatom és személyem körül gerjesztett mesterséges hisztéria óvatosságra intett, hiszen a lejáratásomban érdekelt, nagy apparátust mozgósító média még az interjúimat és nyilatkozataimat is folyamatosan kiforgatja, ízekre szedi. Máskor is elmondtam már – nekem a Nemzeti Színház nem az egyéni ambíciók és a kicsinyes rivalizálás terepe, hanem a közösség, a kultúra szolgálata. Ezért nem kívánok beszállni a méltatlanul gyűlölködő, fröcsögő hangvételű internetes-háborúba, nem szándékozok kampányolni, tüntetéseket szervezni. A formális szándéknyilatkozatok tömeges begyűjtését sem tekintettem célomnak, hiszen az élő szakmai kapcsolatok sokkal többet bizonyítanak. A pályázat szövegét egyébként a társulat tagjai eddig is elolvashatták. Azt szeretném, ha a döntés valóban objektív, szakmai szempontok szerint, és nem egy mesterségesen gerjesztett médiakampány nyomása alatt születne meg. A döntést követően pedig, természetesen, bárki számára elérhetővé teszem a pályázatom szövegét. A tapasztalatom, egyébként, azt súgja, hogy a papíron megfogalmazott tervek mellett, egy színházvezető munkájának mércéje mégis az, hogy mit tesz le az asztalra, milyen művészi teljesítményt nyújt.
– Hogyan viszonyul Önhöz a Nemzeti Színház társulata, a mostani közönsége?
– A társulat tagjai, ahogy a nézők is, erősen kötődnek Alföldi Róberthez, de ez természetes is, hiszen minden színház „kineveli” a saját közönségét, kialakítja a saját társulatát. De azért ne feledjük el, hogy az előző pályázat során a Nemzeti társulata Balikó Tamást támogatta Alföldivel szemben, aki aztán a társulat nagy részét lecserélte. Nem csoda, hogy kötődnek hozzá, de az emberekre amúgy is jellemző, hogy inkább amellé állnak, akit ismernek, mert félnek a változástól, az ismeretlentől. Ez Debrecenben sem volt másképp, mégis sikerült megnyerni mind a társulatot, mind a közönséget. Persze, sajnálnám elveszíteni azokat a nézőket, akik pusztán előítéletből, vagy dacból elpártolnának színháztól, de biztos vagyok benne, hogy legalább ugyanannyi, ha nem több új néző nyilvánítaná ki rokonszenvét a mi Nemzeti Színházunk mellett.
– Amennyiben elnyeri a Nemzeti Színház igazgatói posztját, munkája során mire helyezné a legnagyobb hangsúlyt?
– Megőrizve az eddigi eredményeket, minél jobban szeretnék nyitni a vidéki illetve a határon túli magyar színházi élet felé. Szinte minden vidéki és határon túli magyar színházban találhatunk olyan kiváló előadásokat, amelyek megérdemelnék, hogy a budapesti közönség is láthassa őket, de legalább annyira fontosnak érzem, hogy a Nemzeti Színház produkcióit is élvezhesse a vidéki közönség, hiszen a mai gazdasági helyzetben nem mindenki engedheti meg, hogy rendszeresen Budapestre utazzon színházi élményekért. A másik fontos irányt a nemzetközi kapcsolatrendszer kiszélesítésében, átgondolt fejlesztésében látom. A debreceni Csokonai Színház élén töltött évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy a színházművészet segítségével a tágabban értelmezett magyar kulturális élet rendkívül sikeresen pozicionálhatná magát, és a Nemzeti Színház ennek egyik zászlóshajója lehetne.
Vidnyánszky Attila pályázata a Csokonai Színház honlapján, itt olvasható.
Tartalmi partner: Magyar Teátrum