Kifizetik a függetleneket - 1,1 milliárd jut vissza a kultúrába

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményét publikáljuk változtatás nélkül.

moneymore

Teljes egészében megkapják az idei évre megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról, hogy a kulturális területnek összesen közel 1,1 milliárd forintot juttatnak vissza.

Az úgynevezett II-es kategóriába sorolt zenekarok és VI-os kategóriába sorolt független színházak és táncegyüttesek teljes egészében megkapják a számukra korábban erre az évre megítélt támogatásukat, miután a kormány december 18-án döntött az október elején elfogadott költségvetési egyenlegjavító intézkedések módosításáról. Mint emlékezetes, eredetileg csak a támogatásuk kétharmadához juthattak volna hozzá ezek a szervezetek.
Ugyancsak teljes egészében megkapják a megítélt támogatást a kiemelt művészeti célok pályázatokon sikerrel induló előadó-művészeti szervezetek, amelyeket eredetileg 100%-ban érintett volna az elvonás. Szintén hozzájut a tervezett 151 millió forintos támogatáshoz a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány is. A Magyar Állami Operaház saját bevételeit érintő 250 millió forintos zárolást pedig 110 millióval sikerült csökkenteni a kormány döntésének köszönhetően.
A visszajuttatott összegek kifizetése jövő év elején történhet meg.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma


süti beállítások módosítása