Dr. Koncz Gábor 80-as években íródott, 12 ezer szavas tanulmányát tette közzé a Színigazdaság.hu.
"Közgazdászok, szociológusok az alábbi kérdésekre keressük a választ: kik, milyen mértékben és milyen indokokkal finanszírozzák az előadóművészeteket; mi jellemzi a költségek alakulását; milyen általános törvényszerűségek és sajátosságok fedezhetők fel a színházi, zenei kultúra finanszírozásában..."
Előszó a 2012-es online megjelenéshez
A színház folyamatos virágzása és válsága...
A www. szinigazdasag.hu honlapon megjelent, Szabó István és Venczel Sándor kitűnő tanulmányaihoz szólok hozzá... Harminc évvel ezelőtti statisztikákat, elméletet és szempontokat összefoglaló, két részes tanulmányom a Színház 1984/5. és 1984/6. számában jelent meg. Ezt követően hozzászólások is olvashatóak voltak... Nem kommentálom ezeket az őskori, ám aktuális írásokat... Elérhetőségemet azért adom meg, mert a disszertációt készítők, igényes elemzők számára, kérésre, szívesen átadom az akkori, sehol sem közölt, vaskos táblázati anyagot és a kor néhány jellemző gépiratát.. Ne sopánkodjunk, ne rémüldözzünk... elemezzünk... (Dr. Koncz Gábor)
Részlet az anyagból:
Egy idő óta harsányabban tapsolok - tudományos meggyőződéssel. Közgazdász kutatóként az előadóművészeteket is tanulmányozom - így nézői elismerésem nemcsak a színészek, rendezők, írók művészi teljesítményének szól. Tapsolok azért is, mert az előadóművészetek létrehozóinak vállalniuk kell, hogy a plakátok mellé nem akaszthatják ki a gazdasági, szervezeti, szabályozási gondokat - amelyek égető szorítással tapadnak rájuk, mint Hérakleitoszra a Nesszosz vérébe áztatott ing. Igaza van Rothnak - megállapítását most a prózai színházra is kiterjesztve -, aki a Zene és üzlet című könyvében azt írta, hogy „Az egyszerű opera- és hangverseny-látogató, aki pompás kiállítású színpadot lát és kitűnő előadásokat hall, talán sohasem tudja meg, hogy a csillogó homlokzat mögött micsoda szegénység honol; de a szomorú valóság azért bizony befolyásolja a zenekarok összetételét és repertoárját...” Bizony befolyásolja - különösen akkor, ha rekonstrukcióra várva a kiállítás sem pompás és a homlokzat sem csillogó...
Talán kevesen tudják, hogy az előadóművészetek esztétikai-művészeti gondjait érintő, világszerte fel-felébredő vita árnyékában egy színházi-gazdaságtani eszmecsere is kibontakozott. Olyannyira, hogy az elmúlt két évtizedben bő és jelentős szakirodalom alakult ki, elsősorban angol és orosz nyelven, de francia, német, lengyel, szlovák és spanyol nyelvű hozzászólásokkal is. Ez a vita és szakirodalom nem a siker esztétikai titkát kutatja, hanem a gazdasági feltételeit és társadalmi mozgásterét vizsgálja, elsősorban a gazdasági-statisztikai eszközökkel megragadható intézményi feltételeket elemezve.
Közgazdászok, szociológusok az alábbi kérdésekre keressük a választ: kik, milyen mértékben és milyen indokokkal finanszírozzák az előadóművészeteket; mi jellemzi a költségek alakulását; milyen általános törvényszerűségek és sajátosságok fedezhetők fel a színházi, zenei kultúra finanszírozásában; mennyiben függ a gazdálkodás az adott színházi közösség művészi teljesítményétől és mennyiben más tényezők (méret, műszaki állapot, a színházművészet társadalmi helyzete, politikai megítélés, gazdasági szabályozás stb.) függvénye? Röviden: a kereslet és a kínálat, az alkotás, terjesztés és befogadás közgazdasági, szociológiai összefüggéseit akarjuk megismerni. (Segítségül híva e három utóbbi kategória közgazdaságtani megfelelőire - termelés, elosztás, fogyasztás - kialakított vizsgálati metódusokat is.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.