Solymosi Tamás: "Meg kellett húzni a nadrágszíjat"

Solymosi Tamás balettművész egy éve vette át a Magyar Nemzeti Balett vezetését. A direktorral ez alkalomból készített interjút a Magyar Nemzet. Lapszemle.

A Magyar Nemzet cikkéből:

"Az első hónapok alatt rengeteg problémával kellett szembesülnöm. 1984 óta egyáltalán nem volt felújítás a Magyar Nemzeti Balett által használt épületrészben. Renováltattuk az irodákat, a próbatermeket, a technikai parkot. A társulatnak most már saját gyógytornásza, sőt versenypszichológusa is van. A tánc is csúcssportágnak számít, az állandó stresszhelyzetből adódóan a művészek számos problémával küzdenek. Kell valaki, aki segít nekik ezekben" - számolt be Solymosi Tamás. Az igazgató elmondta, saját szponzora is lett a társulatnak, aki biztosítja a táncosoknak a próbaruhákat, cipőket.

"Nehezítette a helyzetemet, hogy tavaly év végén kétmilliárdot vontak el az Operaháztól, ez teljesen átszabta az addigi terveinket. Csoportos elbocsátásokra volt szükség, mindezt úgy kellett végrehajtani, hogy a legkisebb sérülést szenvedje a balett-társulat, hiszen az utánpótlás ebben a szakmában borzasztóan nehéz" - fogalmazott Solymosi.

solymosi_tamasFotó: fidelio.hu

"Igazgatóként a táncosok életéért felelek. Alapfogalmakat kellett tisztázni, egyértelmű szabályokat lefektetni, egy nemzeti rangú társulatnak megfelelő munkakörülményeket megteremteni. A táncosok munkaidejét újra kellett strukturálni, az eddigi bevett gyakorlattal ellentétben éves szerződéseket kötni a művészekkel. Mivel megszűnt a korkedvezményes nyugdíj, megoldást kellett találni a művészek támogatására, hiszen egy táncosnak húsz éve van mindössze a munkaerőpiacon. Sikerült kijárni a hivatalos szerveknél, hogy a Magyar Nemzet Balett művészei életjáradékot kaphassanak. De emellett elengedhetetlennek tartom, hogy a táncosoknak legyen jövőképe, épp ezért rendkívül fontos az átképzés támogatása, amelyet szintén sikerült kidolgoznunk egy biztosítótársaság segítségével" - mesélte Solymosi Tamás.

A Magyar Nemzeti Balett idei évadáról a direktor így szólt: "Amikor átvettem a balett irányítását, még egyáltalán nem állt össze. November elején mutattuk be a John Crano által koreografált Anyegint, nagy sikerrel. Tíz évvel ezelőtt ugyan műsoron volt, de most új látványvilággal állítottuk színpadra. Jövő tavasszal lesz egy modern balettestünk, amelyben helyet kapott Jiri Kylián Petite Mort és Hat tánc című etűdje, valamint Wayne Eagling Duettje. Számomra fontos, hogy a repertoáron lévő darabjaink is a lehető legjobbak legyenek: így jövő áprilisban a Seregi emlékhónap apropóján a Rómeó és Júliát új, felújított díszletekkel és jelmezekkel fogjuk már játszani. Ugyan most meg kellett húzni a nadrágszíjat, de a jövő évadban már négy nagy premierje lesz a társulatnak. Erre évek óta nem volt példa. Kettőnek az újonnan megnyíló Erkel Színház ad majd otthont. És Kenneth MacMillan Manonja, ami az anyagi megszorítások miatt tavaly elmaradt, jövőre már biztosan színpadra kerül."

süti beállítások módosítása