Könyv jelent meg Márkus Emíliáról Szombathelyen

A Szülőföld Könyvkiadó és Szombathely önkormányzatának együttműködésében jelent meg könyv Márkus Emíliáról, a " Híres szombathelyi nők" című kiadványsorozat negyedik darabjaként.

Márkus Emília

Könyv jelent meg a színésznőről:

Horváthné Kupi Ildikó, a szerző, a könyvbemutatón elmondta: "Az volt a célom, hogy összegyűjtsem a legszebb írásokat Márkus Emíliáról, amelyket a kor híres irodalmárai -kritikusok, írók, költők- írtak. A másik cél pedig az volt, hogy a helyi vonatkozású irodalmat feltárjam" – fogalmazott.

Lazáry Viktor, kultúráért felelős alpolgármester hangsúlyozta: Márkus Emília olyan nő volt, aki megállta a helyét, egy új kor példaképe, sokkal több, mint egy színésznő. A sorozat ötletgazdája, Dr. Takátsné Tenki Mária kiemelte, hogy a közgyűlés minden tagja támogatta a kiadványok megjelenését.
 “A színészi pályája Szombathely hírnevét növelte és olyan színészi karriert futott ő be, amely Jászai Marival azonos szintre emelte a színésznőt. Én úgy vélem, hogy amikor az első színészmúzeum létesült Magyarországon és ott helye volt Márkus Emíliának és Jászai Marinak, akkor a város szülöttjeként Márkus Emíliáról igenis meg kell emlékeznünk” – nyilatkozta a szombathelyi tévének Dr. Takátsné Tenki Mária- tanácsnok.

Jelenet a 9700-ból (fotó: Benkő Sándor)

A Weöres Sándor Színház legeslegelső, 2009-es nyitó előadásában, a jókedvű és felszabadult 9700-ban volt egy jelenet, amelyben maga Márkus Emília is színre lépett. Az történt, hogy a színházrajongó Sárvári Emília váratlanul a 19. századba irányította Feri bácsi hűtőszekrény-időgépét. Az instrukció Egressy Zoltán és Dömötör Tamás darabjában úgy szól, hogy „1880. Előadásba csöppenünk, Csiky Gergely Proletárok című művének befejező része megy. A színpadon színészek. Korabeli színjátszás, nagy érzelmek, patetikus gesztusok”. A darabbéli szombathelyi polgármester (korabeli dokumentumokra támaszkodva, megborzolva humorral, iróniával) a „nagylelkű adakozásból végre felépült teátrum” megnyitásának alkalmával anno tényleg babérkoszorúval köszöntötte Márkus Emmát: „(...) városunk sugárzó tehetségű szülöttjét. (...) Teljes szívemből kívánom, hogy Thália ezen otthona az örökkévalóságig fönnálljon.”

Csonka Szilvia és Jordán Tamás a könyvbemutatón

Márkus Emília így vallott magáról: 

"Anyám is, az apám is zseniális emberek voltak és valószínűleg belőlük szakadt belém az én talentumom. Egyik bátyám kiváló sakkozó és technikus volt, aki ezen felül nagyon szépen szavalt. Egyébként a Rákosi Jenő szerkesztette Vasárnapi Újság sakkrovatába írogatott akkoriban. Hétéves koromban az asztal alá bújva hallgattam, amint a tükör előtt szavalt - mert annak idején még a tükör előtt szavaltak. Nagyon sok verset tudott betéve, és színpadi triádákat szavalt. Például "Julius Cézár"-ból: "Temetni jöttem Cézárt nem dicsérni..." Aztán egy napon kibújtam az asztal alól és elszavaltam Márkus Elek egész repertoárját. Persze rosszul, de hévvel. Az édesanyám egyébként állandóan vendégül látta házánál kora íróit és művészeit, Vörösmartyt, Vas Gerebent nagyon jól ismerte és ezek az írók mindig azt mondták róla, hogy igazi művészlélek. Ha nem is örököltem volna a tehetségemet tőle, akkor is művésznőnek kellett volna lennem, mert végtelenül temperamentumos gyerek voltam, olyan valaki, aki mindig mozog, mozog és annyi frissesség és fiatalság van bennem, hogy sokszor azt hiszem magamról, hogy gyermek vagyok" - emlékezett vissza 1928-ban Márkus Emília.

Csathó Kálmán rendező Márkus Emíliáról:

"... mint nő - élete virágjában is - ellenállhatatlan... Mint színésznő pedig meg volt áldva mindazokkal a testi és lelki tulajdonságokkal, amelyek egy drámai művésznő kelléktárát az akkori felfogás szerint hiánytalanná tehetik. Vonzó és érdekes arca, hosszú pilláktól sűrűn árnyalt kék szeme híven ki tudott fejezni minden érzést és indulatot, anélkül, hogy bármikor csak egy pillanatra is eltorzult volna. Erőteljes, de karcsú termete egyes részleteiben nem volt egészen tökéletes - keze, lába bizony nem volt aprónak mondható - egészében véve mégis harmonikus és tetszetős. Emellett tudott gyöngének, törékenynek, s egészen fiatalsága legvégső határáig leányosnak látszani. Dús hajkoronája legendás volt és semmiféle hajfestéssel sem utánozhatóan, meleg aranyszőke. Ezért hívták népszerűsége tetőfokán "Szőke Csodának" - Gyönyörű, meleg hangja éppen olyan hajlékony és engedelmes volt, mint termete, éppen olyan kifejező, mint az arca. A szót mindig szép tisztán, hibátlanul ejtette, a düh önkívületében is érthetően, egy nagyon-nagyon pici dunántúli színezettel, ami - anélkül, hogy csak távolból is tájszólásba siklott volna - ízesen magyarrá tette beszédét."

Forrás: Színház.hu, tvszombathely.hu, Weöres Sándor Színház, Színészkönyvtár, vaol.hu