Jótékonysági estet tart Hobo a keresztút stációiért

Látja Isten, hogy állok napon címmel Pilinszky János verseit adja elő Bakonybélben vasárnap Földes László Hobo.

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

1

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor a helyi önkormányzattal együtt három éve határozta el, hogy a Borostyán-kúti kápolnát megpróbálja felújítani, ezt a kezdeményezést Cseh Tamás családja és barátai is támogatták - mondta el Varga Róbert, az egyik szervező az MTI-nek.
Az elmúlt két évben a településen két nyári, szabadtéri jótékonysági koncertet tartottak, amelyeken az előadók tisztelegtek Cseh Tamás előtt, aki a falu díszpolgára; a koncerteken többek között fellépett Novák János, Víg Mihály, Kisfaludy András, Pitti Katalin, a fővédnök Bereményi Géza volt. 
A nézők összesen 1,1 millió forint értékben vásároltak téglajegyeket, Hobo pedig egy év alatt négy önálló estjét hozta el a településre, amelynek egymillió forintos bevételét a kápolna felújítására ajánlotta fel. 
A Bakony Erdő Zrt. és a Pannonhalmi Főapátság mellett magánszemélyek és a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítványra befizetett egy százalékokból további 4,7 millió forint gyűlt össze a munkálatokhoz. 

2 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatán pedig 3,5 millió forintot nyert a Szent Mauríciusz Monostor a kápolna felújítására. 
Varga Róbert közölte, hogy az összegből renoválták a kápolnát; statikailag megerősítették a szentélyt, elkészült a falszigetelés, a külső homlokzat javítása, festése, a tetőszaruzat és védőrétegének cseréje, valamint a torony oromzati díszeinek a rekonstrukciója, megújult az oltár és a bejárat. 
Most a kápolna melletti stációk renoválására gyűjtenek adományokat; Hobo jótékonysági estje vasárnap 18 órakor kezdődik a bakonybéli faluházban.

süti beállítások módosítása