Elisabeth, ünnepi vacsora és retro-disco az Operettben

Minden idők egyik legnagyobb hazai musicalsikerével, az Elisabeth-el búcsúztatja az óévet a Budapesti Operettszínház és közönsége, december 31-én.

Több mint 500 alkalommal láthatta már a magyar közönség a Grammy-díjas zeneszerző, Lévay Szilveszter és Michael Kunze sikerművét. 1996. augusztus 17-én, a Szegedi Szabadtéri Játékokon állította színpadra első alkalommal az immáron kultikus musicalt, az Elisabeth – et KERO®, Gajdos József koreográfiájával, Velich Rita jelmezeivel és Szegő György díszleteivel. Hogy milyen értékálló műről van szó, mi sem bizonyítja jobban, hogy 16 esztendővel a premier után még mindig népszerű a produkció, sőt mi több, az ősbemutató helyszínén, Szegeden csúcstartóvá lépett elő a musical, hiszen itt 22 alkalommal mutatták be - hasonló előadásszámot még egyetlen előadás sem ért meg a Dóm téren.
elisabeth1 A Budapesti Operettszínházban az elmúlt három esztendőben nem szerepelt műsoron a produkció, de 2012. december 7-étől ismét megtekinthető, és 2012-t is ezzel a produkcióval búcsúztatja az Operett. A főszerepeket az óesztendő utolsó estéjén Vágó Bernadett, Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté és Kocsis Dénes alakítják a nagyszabású produkcióban,és Kékkovács Marával , Brasch Bencével kiegészülve ők lépnek majd fel az operett-musical slágerekkel teli, extra, szórakoztató műsorban is - az ünnepi vacsorát követően. A részletes menüsor itt olvasható. Természetesen a szilveszteri buli sem marad el, az Operett vendégei hajnalig rophatják a színpadi retro diszkóban, a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek slágereire, DJ Peregivel!

A különleges szilveszteri estére az Operettben jegyek még korlátozott számban kaphatóak.

 

Forrás: operettszínház.hu

süti beállítások módosítása