Fösvény - Ünnepi előadás Sepsiszentgyörgyön

A hagyományhoz hűen, a 2012-es évet is ünnepi előadással zárja a Tamási Áron Színház. Moliére A fösvény című vígjátékát Bocsárdi László rendezésében állította színpadra a társulat, a szilveszteri előadásra december 31-én este 18 órától kerül sor.

A színház ajánlója:

Annak érdekében, hogy a színház szilveszter esti produkciója mindenki számára elérhető legyen, a darab szabadelőadásként kerül bemutatásra, a Tamási Áron bemutató-bérletes nézők a január 3-ai második előadást tekinthetik meg bérletük részeként.

A fösvény szereplőit a szeretetvágy és a tulajdon vágya hajtja. Hol ettől, hol attól, de leginkább mindkettőtől biztonságot remélnek. Egyeseknek közülük az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, mások élettelen dolgokat bálványoznak, mert azokat jól lehet használni. Például a pénzt, mely ezek közül a legsimulékonyabb. Mi vajon mire alapoztuk életünket, milyen stratégiát választottunk a túlélésre? Vajon a mi életünkben van-e valami, amit jobban szeretünk a pénz által nyújtott biztonságnál?

Fosveny

Boldog akarok lenni!” – mondja Cléante az előadásban. Tulajdonképpen bármelyik szereplő mondhatná, de akár mi is mondhatnánk, mert mindnyájan a boldogságot keressük egész életünk során. Vagy csupán a boldogulást? Egy új év kezdete tökéletes alkalom arra, hogy ezt a kérdést újra feltegyük magunknak.

Az előadás elkészítésében a rendező munkatársai voltak: Zsigmond Andrea (dramaturg), Bartha József (díszlettervező), Dobre-Kóthay Judit (jelmeztervező), V. Bartha Edit (ügyelő), Gazda Szende (súgó).

Szereplők: Pálffy Tibor, Derzsi Dezső, Szalma Hajnalka, Nagy Alfréd, Benedek Ágnes, Szakács László, Gajzágó Zsuzsa, Debreczi Kálmán, Kónya-Ütő Bence, Erdei Gábor, Márton Lóránt, Diószegi Attila.

További előadások: január 3-án (bemutató-bérletes előadás), 4-én és 11-én este 7 órától, január 23-án és 24-én este 6 órától a színház Nagytermében.

süti beállítások módosítása