Bemutatták az Örkény Színházban Mrožek Tangó című darabját, a főszerepben Máthé Zsolttal. A színész egy család legifjabb tagját, Artúrt alakítja, aki igyekszik rendet teremteni otthonában, diktatórikus módszerekkel kísérletezik, hogy megszüntesse a környezetében 'elburjánzó' liberális életformát. Ennek kapcsán mesélt a Színház.hu-nak.
- Ismerted már a Tangót mielőtt elkezdtétek volna próbálni?
- Nem, mert munkán kívül nem nagyon olvasok darabokat. De amikor kiderült, hogy játszani fogom, azonnal szereztem belőle egy példányt. Érdekelt, mi lesz az első főszerepem. Amikor tavaly a rendezővel, Bagossy Lászlóval beszélgettem, említette, hogy idén erre a darabra készül az Örkényben, de azt mondta, hogy nem leszek benne. Ezért igazán meglepett, amikor közölték, hogy én játszom Artúrt. Amúgy keveset olvasok. Részint azért, mert kevés időm jut rá, részint azért, mert ha letelepedhetek egy könyv mellé, akkor előnyben részesítem a Gyűrűk urát. Újra és újra. Ez az én drogom.
- Artúr nem egyedül harcol, mindig áll mellette valaki. De meggyőződésből és érdekből, egyik pillanatról a másikra képes lecserélni szövetségesét ellenségére. Szerinted behelyettesíthetők egymással az emberek?
- Ha a közvetlen környezetünkben szétnézünk, láthatunk erre példát. Az előadás egy családon belül játszódik, talán az ilyen kis közösségekben még ma sem helyettesíthető bárki bárkivel. De tény, hogy mostanában az emberek könnyen lemondanak egymásról. Különböző ideák mentén, mint a tollat, szépen lefosztják magukról azokat, akik körülöttük állnak és máshogyan gondolkodnak, vagy más értékrendet képviselnek. A váltás azonban néha csak látszólagos. Az a korszak és az a rendszer, amelyben most élünk, elvileg leváltotta a korábbit. Mégis arra leszünk figyelmesek, hogy ez csupán illúzió. Ahogy anno, most is jön valaki, aki megszabja, mi legyen, és kizárólag az ő játékszabályai érvényesek. Lehet, hogy a társadalom igényli a megmondó-embereket... Artúr az első felvonásban csak annyit akar, hogy a lakásnak nevezett kuplerájban, az emberek szedjék már össze magukat és éljenek normálisan. A második felvonásban már problémásabb: megjelenik tök részegen, és kijelenti, hogy amit eddig képviselt, az hülyeség volt, nem működik, és hogy az egyetlen megoldás a halál, illetve a hatalom.
Máthé Zsolt | Fotó: Gordon Eszter
- Az első felvonásban is diktatúrát akar kiépíteni, bár ott még gondot fordít az egyén felelősségére.
- Igen. A nagybácsi ki is mondja a második rész elején, mielőtt Artúr visszatérne: „lehet véleményetek, ha megegyezik a miénkkel".
- Molnár Gál Péter úgy fogalmazott veled kapcsolatban: „Harmadrangú szerepekben elsőrangú". Föltette a kérdést, vajon milyen lenne, ha igazi szerepet kapnál. „Lassan megérik erre a helyzet, hiszen nemsokára már nyugdíjas lesz" – írta. De szerencsére még a nyugdíj előtt megérett a helyzet....
- Valóban Artúr az első abszolút főszerepem, de kaptam már nagyobb szerepeket, például a Piszkavasban, vagy a Kasimir és Karolinében. Az Arturo Uiban, az egyik gengsztert példál kifejezetten jelentősnek éreztem, mert lehetővé tett egy 'állampolgári jelenlétet'. Az indulataimat, a világról alkotott képemet, a gondolataimat bele tudtam szőni. Általa én is beszélhettem. Jóleső munka volt.
- A Tangóban is tudsz magadról, magadból beszélni?
- Ebben a darabban, ez nehezebben megy. Ugyanis a második felvonásban egyszer csak szépen fölállok az asztalra, és elmondom, hogy itt mostantól egyszemélyi hatalom fog diktálni, és mindenki nekem fog engedelmeskedni... Én az ilyesmit abszolút elutasítom. Egyébként Artúr sokban hasonlít rám. Ugyanolyan végletesen reagál, ugyanolyan türelmetlen, ugyanúgy hajlamos félreérteni a nőkkel való viszonyát, vitáit, mint én. Tényleg olyan, mintha engem írt volna meg Mrozek... Még az is stimmel, hogy Artúr is rend után vágyakozik. Én egy „bohém" szakmát választottam, de idegesít, amikor rendetlenség van, akár a fejekben, akár praktikusan, materiálisan. Nagyon kétségbe tudok esni, be tudok dühödni, igazságtalanságba tudom kergetni magam, ha nem látok ki a káoszból, egy-egy bizonytalannak tűnő helyzetből. És jót akarok. Mindig csak jót... Nem, ez nem igaz, mert az is előfordul, hogy bosszút akarok állni....
Máthé Zsolt , Szandtner Anna és Pogány Judit Fotó: Gordon Eszter
- Nem ijedtél meg a feladattól?
- Nem, mert azt mondtam magamban, nincs mitől félnem, nem kell ködöt szurkálni, nem kell túlmisztifikálni a feladatot. Elvégeztem a szereppel a dolgom, minden nap próbáltam, lépésről lépésre haladtunk. Nem voltam magammal türelmetlen, és nem is gondolkodtam korszakos jelentőségű alakításban, a cél az volt, hogy eljussak a tapsig. És ez sikerült. De az igaz, hogy a Tangó számomra az átlagnál nagyobb és nehezebb munkát jelentett.
Igyekeztem nem azon gondolkodni, hogyan kellene gesztikulálnom, beszélnem, néznem. Próbáltam szem előtt tartani, hogy nem kell konkrétan belebújnom egy ilyen hatalomvágyó figura bőrébe, nem kell az ismert nevek valamelyikét ráaggatnom. Szerencsére Bagossy László sem akart sztereotípiákat követni, nem szerettük volna, hogy a nézők valós személyre asszociáljanak. Amikor létrehozunk egy színházi előadást, akkor nem annyira a történelmi hűség, vagy egy létező történelmi alak valós ábrázolása a fontos, de át lehet vinni tanulságokat, megfejtéseket, amelyek még jobban tudják működtetni a párbeszédet a nézőkkel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.