Hol tűnt el Esterházy nemzetis ajánlója?

Sem a műsor készítői, sem a Magyar Rádiót felügyelő alap nem árulják el, ki tüntette el a rádió műsorából Esterházy Péter két mondatát, amelyben a Nemzeti Színház előadásait ajánlotta a hallgatóknak - számolt be az Origo.

"Nem vagyok oknyomozó riporter, nem tudom pontosan, mi történt" - írja Esterházy Péter az ÉS pénteki számában arról, hogy a Magyar Rádió műsorából kivágták azt a két mondatot, amelyben a Nemzeti Színház előadásait ajánlotta a hallgatóknak a következő mondatokkal: "Első helyen a Nemzeti Színházat ajánlanám, politikai kekeckedés nélkül, egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy ez egy olyan színház, amelyik most már csak fél évig fog ebben a formában létezni. És nagyon sok nagyon jó előadása van. A Nemzeti soha nem volt ilyen közel a saját közönségéhez."

Az író a pénteki cikkben megnevezte azt a három szerkesztőt, akik részt vettek a műsor elkészítésében, és azt írta, "valamelyiküknek munkaköri kötelessége lett volna válaszolni, sőt, már e cikk előtt illett volna engem valami hazugsággal etetni, mondjuk, hogy nem fért bele az időbe, vagy hogy nem ajánlottam konkrét műsort, és eszükbe sem jutott, hogy engem cenzúrázzanak, épp ellenkezőleg!"

Esterhazy-Peter

Az MTVA csütörtökön közleményt adott ki arról, hogy belső vizsgálatot rendeltek el és elnézést kértek az írótól. A hibát a Magyar Rádió szerkesztője követte el - mondta az MTVA kommunikációs vezetője az Origo-nak pénteken, de nem akarta megnevezni, pontosan ki felelős azért, hogy a Nemzeti Színház ajánlója kimaradt a műsorból. A Trendidők című műsorajánlót egy külsős cég készíti a rádiónak, az ajánló viszont a belsős gyártású Közelről című műsorban ment le. Az Origo megkereste a külsős gyártásban készülő műsorajánló szerkesztőjét, Mucsányi Mariannát, és a rádió Közelről című műsorának szerkesztőjét, Kránitz Balázst is, de mindketten azt mondták, csak az MTVA nyilatkozhat az ügyben.

Az Origo úgy tudja, hogy a programajánló a külsős cégtől úgy került a rádióhoz, hogy még benne volt a Nemzeti Színház ajánlója, így azt már a rádióban vették ki belőle. Esterházy Péter az ÉS-ben azt írja, ő külön szólt is a műsor külsős szerkesztőinek már a felvétel után, de az adás előtt, hogy "ha úgy adódna, hogy a nemzeti színházas ajánlásomat cenzúrázni kell, ahhoz értelemszerűen nem járulnék hozzá, és akkor az egész interjúhoz sem".

Az esetet a Spiegel Online hírportál is kommentálta Magyarország - Esterházy írót cenzúrázták a rádióban címmel született cikkében. A beszámolóban úgy fogalmaztak: a 2010-es kormányváltás óta a közszolgálati média "Orbán iránt lojális káderek ellenőrzése alatt áll", és "gyakori a manipuláció és a cenzúra".

 

Forrás: Színház.hu, Origo, MTI

süti beállítások módosítása