Kedden ősbemutatót tartott a Budapest Bábszínház, a korábban betiltott dán regény, a Semmi adaptációjából, Hoffer Károly rendezésében. Az előadás a Quimby zenei világát is megidézi. Ennek kapcsán mesélt a Bábszínház blogján Kiss Tibor.
A Semmi színészei
A Semmiről:
Janne Teller regényét már megjelenésekor, 2000-ben betiltották Dániában, majd egy évvel később, a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díjának elnyerése után kötelező olvasmánnyá tették. A Budapest Bábszínház produkciója magyarországi ősbemutat, és a világon az első olyan adaptáció, amely kifejezetten bábszínpadra készült.
A történet szerint egy nyolcadikos fiú egyszer csak feláll az iskolában, és kijelenti: „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Elhagyja a tantermet, felmászik egy szilvafára, kivonul a társadalomból. Úgy érzi, nem akar felnőni, nem akar beilleszkedni a társadalomba, nem érdekli a jövő. Osztálytársait megdöbbenti Pierre Anthon viselkedése, ezért elhatározzák, hogy bebizonyítják, van az életnek értelme....
Kiss Tibor mesélt a Bábszínház blogján:
A Semmi történetéhez, Hoffer Károly rendező a Quimby zenei világát érezte a leginkább adekvátnak. Így került az előadásba a Homo defectus, Az otthontalanság otthona, a Magam adom, a Pedofíling, a Don Quijote ébredése, illetve egy olyan dal, amelyet kifejezetten ehhez a produkcióhoz írt Kiss Tibor. A zenész több alkalommal benézett a próbákra, ötleteket adott, segítette az előadásban zenélő színészeket. Mező Bori és Szász Emese interjúját olvashatják Tiborral.
Milyen kapcsolatod volt eddig a bábszínházzal?
Korábban is különleges kapcsolat fűzött a Budapest Bábszínházhoz, ugyanis az én nagymamám itt volt nyolc vagy tíz évig ruhatáros. Majdnem mindig, amikor Budapestre jöttünk a szüleimmel, meglátogattuk a nagyit, aki a szomszéd Rózsa utcában lakott. Mivel gyerekként csak a környező utcákban játszhattam, sokszor elkísértem őt a munkába. Később a Képzőművészeti Egyetemre jártam, ami gyakorlatilag farszomszédja a színháznak.
Írtál már zenét színházi előadás számára?
Volt, hogy használták a zenéinket, volt, hogy konkrétan egy előadáshoz írtunk dalokat, volt, hogy játszottunk egy előadásban. A Centrál Színházban, Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című darabjában például több, mint négy évig, előtte egy másik Shakespeare-darabban és a Kolibri Színházban, Az ördög éve című darabban használtak fel néhányat a számaink közül, illetve oda egy-két dalt írtunk is. Soha nem utasítottunk el színházi felkérést.
A Semmi-regényt olvastad?
Igen, sőt… Olyannyira jó könyvnek tartom, hogy ha lett volna időm és lehetőségem, akár konkrét zenei anyaggal is előálltam volna. Ihletőnek tartom a regényt, érvényes dolgokról szól.
A Semmi kamaszok tröténete... Te hogyan élted meg a kamaszkort?
Dunaújvárosban nevelkedtem, kevéssé volt inspiráló az a közeg, amiben felnőttünk, de pont ezért volt a Semmi világához hasonlatos. Kitaláltunk magunknak dolgokat, hogy felrúgjuk a port, és magunkat szórakoztassuk. Azzal, hogy zenekart csináltunk, vagy azzal, hogy bombákat gyártottunk, vagy bármilyen lehetőséggel, ami a kedvünk ügyébe került, megpróbáltuk kitölteni az üres teret, amiben éltünk... ’89-ben, amikor érettségiztem, új rendszer volt készülőben, és mi fontosnak éreztük, hogy részt vegyünk az előző bomlasztásában. Ez adott nekünk némi energiát az élethez. Mondhatni ellentétes módon gondolkodtunk, mint a Semmiben, a fán ülő főhős, aki szerint semminek nincs értelme. Inkább egy várakozással teli, fura szabadságérzet jellemzett minket. Azt éreztük, nagyon jó világ jön, csak addig segítenünk kell lebontani bizonyos falakat. Volt egy karakteresen kivehető ellenség, aki összegyűjtötte az embereket, volt mit támadni. A rendszerváltás után aztán átalakult az ellenségkép, sokkal manipulatívabbá, alattomosabbá vált a hatalom működése.
A zenétek miként követte a változást?
A zene és a világ folyamatosan változik, de vannak olyan alaptémák, amelyek állandóan foglalkoztatnak minket. Kevésbé érdekelnek a társadalmi vagy politikai kérdések, sokkal inkább foglalkoztat az, hogy miként csapódnak le az emberekben különböző történetek. Bár most elég inspiráló a közeg, szóval most születik egy-két olyan dal, ami konkrétan társadalomkritikát fogalmaz meg. (...)
Ha írnod kellene egy történetet a Quimby-dalokból, az hogyan alakulna?
Szerintem a történetírás most is zajlik. Tehát mi a magunk történetét írjuk meg, a bennünk és körülöttünk zajló eseményeket. A zenekar életének csak egy része a színpadi teljesítmény. Műhelymunkát folytatunk, illetve kalandot élünk, és a rengeteg sztorinkat a külföldi utazásokról, turnékról magunkkal visszük. A zenekar tulajdonképpen a saját történetét írja, belső viszonyunk van bizonyos dalokkal, történetekkel, tehát amiről szólni próbálunk azok nem légből kapott dolgok. Ezért a dalok egy-egy mérföldkövet jeleznek, mutatják azt is, hogy hol tart a banda.
Mondanál pár szót a dalok megírásának körülményeiről?
A folytatást és a teljes interjút itt olvashatja.
Forrás: babszinhaz.postr.hu, Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.