Felújítja Ilja próféta című darabját a Tamási Áron Színház

Tadeusz Słobodzianek komédiáját három alkalommal tekintheti meg újra a sepsiszentgyörgyi közönség: január 12-én és 13-án. Az előadásra érvényes az Ábel bérlet. 

Ajánló:

Tadeusz Słobodzianek 1992-ben született darabja megtörtént eset alapján íródott. Az 1910-es években Éliás Klimowicz fehéroroszországi parasztember zarándokútra indul a „csodatevő pópához”, hogy ketten, közös imával megszabadítsák a környéket az ott grasszáló hírhedt rablógyilkostól. Miközben Éliás úton van, a rabló meghal, s ezt az eseményt a közeli falvak lakói csodaként értelmezik. Éliást szentként - Ilja prófétaként - kezdik tisztelni, de lassanként az is elterjed róla, hogy ő a másodjára földre eljövő Jézus Krisztus. A falusiak fejükbe veszik, hogy „hozzásegítik” a Messiást újbóli feltámadásához, ezért szétosztják egymás között a bibliai történet szerepeit s elindulnak, hogy keresztre feszítsék a prófétát, s ezáltal együtt üdvözülhessenek Megváltójukkal. 
ilja_profetaAz előadás felújítása kapcsán Bocsárdi László rendező így nyilatkozott: „Nemcsak a tartalmát vagy az elért eredményeket illetően fontos számunkra ez az előadás, hanem azért is, mert a mostani társulatnak ez volt az egyik összekovácsoló előadása; ez volt az a produkció, mely a színészek egymásrautaltságát, egymásból való építkezését, egymáshoz való közeledését leginkább erősíteni tudta. Természetesen továbbra is fejlődésben van az előadás, törekvéseink a tömörítés felé, az indulatok és a szenvedélyek elmélyítése felé mutatnak.” 
Az Ilja próféta eredeti bemutatója 2001 decemberében volt, az azt követő időszakban az előadás jelentős sikereket ért el a nagyközönség és a szakmabeliek körében egyaránt. Többek között elnyerte az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál Nagydíját, a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XIV. Fesztiváljának Nagydíját, Budapest Főváros Önkormányzatának Különdíját, mint a Vendégségben Budapesten - Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvénysorozat legkiemelkedőbb produkciója. 
A felújított előadásban Pálffy Tibor, Szalma Hajnalka, Kicsid Gizella, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Erdei Gábor, Szakács László, Nagy Alfréd, Diószegi Attila, Márton Lóránt / Derzsi Dezső, Fazakas Misi, D. Albu Annamária, Pál Ferenczi Gyöngyi / Fekete Mária, Nemes Levente, Mátray László, Nagy Lázár József szerepelnek.

süti beállítások módosítása