“A politikai színházcsinálás nem a Nemzeti feladata, a provokáció a pince- és padlásszínházak életterébe való” – nyilatkozta a Heti Válasznak a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Ablonczy László, aki tanácsokkal segíti Vidnyánszky Atilla munkáját.
“Attilával régi a kapcsolat. 1988 decemberében elsőként írtam le nevét a Film Színház Muzsikában, mert kijevi hallgatóként a kárpátaljai színházteremtés reményét jelentette. Amikor Beregszászon megalakította az Illyés Gyula Színházat, a Nemzetinél megkeresett és segítséget kért. Sok irányban támogattuk; a műszaki rend kialakításában, berendezésekkel, egy tehetséges fiatal pedig nálunk tanult” - fogalmazott Ablonczy László, aki elmondta, nem állást kapott, csak tanácsokkal szolgál.
“Az a 8 év, amit a Nemzetiben éltem, rengeteg tanulsággal szolgált. Szabó Zoltán képét idézve, a "Központi Gyűlölde" és a Teóriagyárosok Világszövetségének nyomását bírni kell. Hungaricum ez is. Mert elképzelhető-e, hogy egy francia szakmabeli a Comédie-Francaise felszámolását követelné, vagy egy finn a helsinki Nemzeti létét vitatja? Nálunk csaknem négy évtizede "Üldözött és gyűlölt név lett a Nemzeti" - ahogy Raksányi Gellért mondta” – fejtette ki Ablonczy László, aki nem járt Alföldi színházba, de úgy látja, intézményvezetőként többször hibázott. “Nem tudta például, mit jelent december elseje a magyar és a román történelemben. (…) A Nemzeti vezetőjétől elvárható, hogy történelmünket ismerő diplomata is legyen. Gyanítom az érzéketlenség okát. Karinthy Márton A vihar kapuja című színi-főiskolai dokumentumkönyvében érzékletesen igazolja, amit a "60-as években a Londonban élő Cs. Szabó László már akkor megfigyelt: magyar sors- és kulturális kérdéseinket elközönyösítő, önpiszkító kor szakadt rank” – közölte Ablonczy László. A kérdésre, azt állítja-e, hogy Alföldi ennek a szellemiségnek a képviselője, úgy felelt: “Mentsége: ebben nevelődött, műveltségbeli és történelmi tájékozatlansága ebből is fakadhat”.
Arról, mi a gond azzal a koncepcióval, hogy elég, ha a Nemzeti a legjobb színház az országban, kifejtette: “A művészeti élet nem örökös versenyhajsza, amit aztán egy ízlésdiktatúra a maga örök igazolásaként értékel. A modernitás jegyében futószalagon születnek előadások, amelyek gyakorta a feslettség, a reménytelenség, a vér és agresszió, a szennyes nyelviség technológiává tökéletesített hadműveletei. (…) Egyre több jel mutatja, hogy a globálvilág elbukóban. A művészetre nézve: múlóban a posztmodern. (…) A Nemzeti feladata a példaszerű néző - s általa a nemzetnevelés is, s vele az új évezred magyar polgárságának felnövesztése. Mert a polgárság csak sarjadozik, így a "pukkasztás" is helyzetzavaros erőlködés. (...) A színház hivatása: "a bestialitás űzése" - a játékosból és a nézőből is. Szentségjáték” – magyarázta Ablonczy László.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.