Bábok - Káva Színház felnőtteknek a MU-ban

Január 24-én látható a MU Színházban, a Résztvevő Színháza sorozat keretében, a Káva Színnáz felnőtteknek szóló, Bábok című előadása. 

Az alkotók ajánlója:

A színház a XXI. században váljon újra igazi fórummá!
A néző cselekvő és gondolkodó résztvevővé, alkotóvá!

A színház szóljon a jelenről, a jelen emberéről;

kérdéseinkkel, gondolatainkkal mindig azt kutassuk, kik vagyunk, hol a helyünk a világban!
BÁBOK című előadásunk a szabadság és a kompromisszumok vizsgálatát helyezi középpontba.
Mire képes az ember azért, hogy megfeleljen magának?
Mire képes az ember azért, hogy megfeleljen másoknak?Nem nézőket várunk, hanem velünk közösen gondolkodó résztvevőket!

Takács Gábor a produkcióról

"2011. október végén négy alkalommal játszottuk a Kaszás Attila Teremben BÁBOK című előadásunkat az általános iskolák 8. és a középiskolák 9-10. osztályosai számára a szabadság témakörében. Színházi játékunk középpontjában a szabadság és a kompromisszumok témája áll. A szabadság kapcsán a felelősségről, kötelességekről, szabályokról és az elvárásokhoz való alkalmazkodásról gondolkodnak közösen színész-drámatanárok és a részt vevő fiatalok. A program középpontjában, fókuszában a következő kérdés áll: mire képes, mire hajlandó az ember azért, hogy megfeleljen másoknak?"

BÁBOK

Színész-drámatanárok: Milák Melinda, Romankovics Edit, Gyombolai Gábor, Kardos János

Jelmez: Kiss Gabriella
Az előadás színházi jelenetei Georg Büchner szövegei, a színész-drámatanárok improvizációi és Viski Dorottya írása alapján születtek.
Az előadás hossza: kb. 150 perc
Jegyár egységesen: 2000.- Ft 

Időpont: 2013. január 24. 20 óra

Helyszín: MU Színház

süti beállítások módosítása