Mint a fagyöngy - Sepsiszentgyörgyi előadás a Szkénében

Mint a fagyöngy című előadásával vendégszerepel Budapesten a sepsiszentgyörgyi M Studio; a produkciót január 23-án és 24-én a Szkéné Színházban láthatja a közönség.

A Gemza Péter által rendezett előadás Abe Kobo: A homok asszonya című regénye nyomán született. Az alkotók elsősorban arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy határhelyzetbe került ember miként találhatja meg az adott abszurd létformában élete értelmét.

A főszereplő tanár egy elszigetelt falu foglyául esik, ahol egy magányos nővel összezárva értelmetlen robotmunkát kényszerül végezni. Méltóságától megfosztva először lázad helyzete ellen, majd alkudozni próbál, végül társra talál az asszonyban és küzdeni kezd közös céljaikért. "Gemza Péter előadása a regény, a mozgás, a zene, a csend, a fény, a sötétség és a költészet játékából születik meg" - áll az előadás ismertetőjében.

m_studio_-_mint_a_fagyongyFotó: Barabás Zsolt, m-studio.ro

A férfi szerepében Veres Nagy Attila látható, a nőt Nagy Eszter formálja meg, a falubelieket Bajkó László, Polgár Emília és Szekrényes László játssza. Az előadás zenéjét Mezei Szilárd szerezte.

A Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján Gemza Péter a szakmai zsűri döntése alapján, a Sepsiszentgyörgyi M Studio Mint a fagyöngy című előadása létrehozásában a szöveg, a mozgás, a díszlet, a látvány és a hangzásvilág szerves egységét megteremtő rendezői munkájáért elnyerte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása