'Mintha csúsznánk lefelé' - A Rükvercről Máté Gáborral

Január végén mutatja be Kerékgyártó István Rükverc című regényének adaptációját a Katona József Színház. A bemutató előtt két héttel arról kérdezte Fullár Fanni Máté Gábort, hogyan birkóznak meg az alkotók a darab adta szakmai kihívásokkal.

Erről a történetről:

Ennek a történetnek nincs hőse, csak főszereplője van. És nincsenek regényes vagy kalandos fordulatai sem, csak olyan epizódjai, amelyek akár ismerősek is lehetnek többünknek, akárcsak azok a hajléktalanok, akik mellett nap mint nap elmegyünk az aluljáróban... Olykor nehéz elképzelni, hogy azok a kéregető, italozó, rongyokba burkolózott lények is úgy kezdték az életüket, mint mi mindahányan. Csak aztán valami történt velük, és most ők ülnek a járdán és mi megyünk el mellettük, és nem fordítva. A Rükverc egy hétköznapi ember, Vidra Zsolt életét meséli el, de ahogyan arra a cím is utal, az időben visszafelé haladva elevenednek meg élete emlékezetes eseményei, sorsfordító mozzanatai, a keserves hajléktalan évektől a felnőttkori csalódásokon, ifjúkori szerelmeken, gyerekkori tapasztalatokon át a szépreményű csecsemőkorig.

Máté Gábor a darabról:

A történetmesélés maradt a regényadaptáció középpontjában, vagy inkább apró kis mozaikok felvillantása a főszereplő, Vidra Zsolt életéből?

Egyelőre nincs rálátásom erre, mert még nem láttam egyben a jeleneteket, tehát nem tudom, mit adnak ki igazából. Ebben a történetben visszafelé haladunk az időben és iszonyú sok a szereplő. Ezért könnyen lehet, hogy amit most csinálunk, nem elég részletező...  Arra vagyok kíváncsi, vajon működésbe tudom-e hozni a színpadon azt, amit a könyv adott nekem, többek közt azáltal, hogy szabálytalan és hogy visszafelé halad az időben.

Ha mindenképpen meg kéne neveznem egy drámatípust, azt mondanám, a Rükverc egy Akárki-történethez hasonlít. Ez egy lecsúszástörténet. Azt látom, nem csupán Vidra Zsolt, a főszereplő hajléktalan ember sajátja. Úgy érzem, mintha az egész ország csúszna lefelé egy lejtőn, anyagi és morális értelemben is. Az elszegényedés olyan hatalmas méreteket ölt, hogy erről beszélni kell.

A mozaikokat valahogy egyben kell tartani. A darabban maradt például narráció, ami talán ezt a célt szolgálhatja...

A mai drámaírói technikák közül a narratív elemek használata nagyon népszerű. Bár ilyen magyar darab, mint a Rükverc, alig születik, úgyhogy a regényből készült adaptációt formai kísérletként is értelmezhetjük. Nem az íróval, hanem Radnai Annamária dramaturggal készíttettem a feldolgozást, mert attól tartottam, hogy egy gyakorlatlan író túlságosan szabályszerű adaptációt alkotna, és mindent többször el kellene mondani neki ahhoz, hogy valóban egy teátrális szöveg jöhessen létre.

Vidra Zsolt kettős szereposztását a ,,Bán-lehetőségen” túl még mi indokolta? (Bán Bálint a Színművészeti Egyetem végzős hallgatójaként szakmai gyakorlatát a Katona József Színháznál tölti, ahol édesapja, Bán János alapító társulati tag.)

Nem akartam, hogy egy fiatal színész idős embert alakítson vagy fordítva. Azt szeretném megmutatni, hogy a fiatalságban megtestesül a lehetőség, de a lehetőségekről le lehet csúszni. Arról szeretnék beszélni, mennyire brutális az, amikor megszűnnek a kapaszkodók. A mai világ drámai hősének a hajléktalant tartom. Antihős persze, de hős.

Említette a nyílt próbán, az is felmerült, hogy fordítva kezdjék el próbálni a Rükvercet, tehát Vidra Zsolt születéstől kezdve, de végül maradtak az eredeti sorrendnél. Hogyan boldogulnak a színészek?

Azt vettem észre, hogy a Rükverc esetében az jár jól, aki a konkrét szituációt játssza. Némiképp hasonlít ez a próbafolyamat egy színművészetis vizsgáéhoz, ahol különböző jeleneteket mutatunk be, ahol praktikus szempontok döntenek a jelenetek sorrendjéről. Tehát az első jelenet azért az első, mert sok a díszlet, utána pedig az következik, amit könnyű átdíszíteni. Egyébként az egyetemen tapasztaltam meg, hogy egy-egy vizsgából egy egész színdarab is kikerekedhet - különösen akkor, ha életjelenetekről van szó. Még akkor is előfordulhat ilyesmi, ha a különböző sorsoknak nincs szorosan közük egymáshoz. A Rükvercben az a nehéz, hogy a jellemek nem fejlődnek. Az egyetlen, aki fejlődhetne, a Vidra, de az ő élete visszafelé pereg a szemünk előtt...

A történetben gyakran van szó szexről, halálról, erőszakról. Ezek mind kényes témák a színpadon...

A formai stilizációkon még dolgozunk, az eddigi ötleteink még bőven alakulhatnak a bemutatóig. Terveim szerint az előadás egy hatalmas szatyorban fog játszódni - ez már eleve kijelöl egy stílust. Nem lesznek valószerű jelmezek, a különböző pólókra és trikókra az adott szereplő nevét fogjuk ráírni. Ez a megoldás nagyfokú szabadságot ad. Egyelőre a díszlet is csak jelzésértékű, még nem találtuk meg az előadás végleges formai kereteit. Remélem, hogy a közös keresés egy olyan közeget teremt meg, amelyben magától értetődő lehet, hogy a verekedést dobolás jelzi, a szexjelenet pedig szemmel láthatóan csak imitáció. Én amúgy is nagyon "szexjelenet-ellenes" vagyok...

Szerző: Fullár Fanni / Katona.postr.hu