Lajtha László balettjének bemutatójára január 24-én kerül sor, M. Kecskés András, Góbi Rita és Samu Kristóf közreműködésével.
A Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája Lajtha László zeneszerző halálának 50. évfordulója előtt tiszteleg, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a komponista A négy isten ligete című művével. A január 24-ei szcenírozott előadás ősbemutató, melynek során M. Kecskés András pantomimművész és a Góbi Társulat tagjai, a társulatvezető Góbi Rita koreográfus-balettművész és Samu Kristóf táncművész jelenítik meg a mozgásművészet nyelvén, az eklektikus stílusjegyeket hordozó különleges zeneművet.
A 20. század első felének egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója volt a százhúsz éve született és ötven éve elhunyt Lajtha László. Bár munkássága sok tekintetben rokon a nála egy évtizeddel idősebb Bartókéval és Kodályéval, a hatalmas zeneszerzői életművet hátrahagyó komponista, évtizedekig tartó mellőzöttsége után, valószínűleg még sokáig tart az a folyamat, melynek során elfoglalja az őt megillető helyet a magyar zenetörténeti kánonban. Ez a koncert is fontos lépés lehet ehhez. Az 1943-ban komponált egyfelvonásos táncjáték, A négy isten ligete (Le bosquet des quatre dieux) Lajtha jellegzetesen eklektikus, nyugat és kelet zenéjéből egyaránt táplálkozó, de franciás színekben gazdag stílusban írt műve, melyet a hazai közönség még nem igazán ismerhet.
A mitológiai táncműben nemcsak négy isten jelenik meg, de körülöttük szinte a teljes mítosz–arzenál: Philotis, a fuvolista lány, Kleón, Silenos, Ares, Hephaistos, Kirke. A társalkotó koreográfus Góbi Rita a művel való találkozásról így vall: "Kiindulópontunkat a zenei témákra nagyon pontosan, jelenetről jelenetre kidolgozott táncforgatókönyv adja. A színpadi megjelenítésbennagy, balett formájú jelenetek váltják egymást. E nagyszabású műben egy rendkívül összetett világkép áll előttünk, ahol nem elsősorban a történetmesélés, hanem a lényeg megragadása volt a fő feladatunk. A karakterváltásokkal, a tiszta tánccal érzelmeket, hangulatokat, látványt fogunk varázsolni a zenekar mellé. A legkülönbözőbb stílusok keverednek, egy kis jazz, majd magyaros dallamok, ritmusok következnek: rengeteg váltás jellemzi a művet. Ez a túlzsúfoltság jellemzi az én művészi világomat is, így nem volt nehéz azonosulni Lajtha művével."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.