Kobajasi Ken-Icsiro: sokat kaptam a debreceni közönségtől

A fellépések alatt és a koncertek után is rengeteg pozitív visszajelzést kapott a debreceni közönségtől Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester, aki lassan négy évtizede erős szálakkal kötődik a városhoz és Magyarországhoz.

"Jövőre lesz negyven éve, hogy megnyertem a Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenyét, és nagyon jól esik, hogy Magyarország és Debrecen nem felejtett el engem" - fogalmazott a művész csütörtökön egy sajtóbeszélgetésen a hajdúsági megyeszékhelyen.
Kobajasi Ken-Icsiro szombaton a Főnix Csarnokban fogja vezényelni a Debreceni Kodály Filharmóniából, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatóiból és a Csokonai Színház énekkarából összeálló együttest. A koncerten Gustav Mahler 2. szimfóniáját adják elő.

kobajasi

A karnagy csütörtök este a Bartók teremben tartott próbát megelőzően a műről szólva rámutatott annak vallási motívumaira. "Amikor felcsendül a mű, egyben egy ima is felcsendül. Én pedig a koncerten külön imádkozni fogok azokért a honfitársaimért, akik a tavalyi földrengést követő pusztítás nyomán még mindig sokat szenvednek" - hangsúlyozta Kobajasi Ken-Icsiro.

Duffek Mihály, a zeneművészeti kar dékánja szerint ahogyan Gustav Mahler, úgy immár Kobajasi Ken-Icsiro is a magyar kultúra fontos részévé vált.

Forrás: MTI