Egy antihősről - Rükverc a Katonában

Mai témát feldolgozó, kortárs magyar darabot tűz műsorára a Katona József Színház: a Rükverc című regény színpadi változatát pénteken mutatták be a Kamrában, Máté Gábor rendezésében.

Kerékgyártó István 2012-ben megjelent regényének epizódjai egy hétköznapi magyar emberről szólnak. A Rükverc az ő élettörténete - a cím pedig a történetmesélés sajátos dramaturgiájára utal: a regény a főszereplő halálával kezdődik és visszafelé haladva az időben élete emlékezetes vagy sorsfordító mozzanatai jelennek meg, a keserves hajléktalan évektől a szépreményű csecsemőkorig.

1

Fotók: Dömölky Dániel

Máté Gábor az MTI-nek elmondta: azért választotta a regényt, mert mindig is foglalkoztatta a hajléktalan-kérdés. "Úgy látom, hogy a hajléktalan igazi drámai figurája a mai világunknak. Anti-hős, de hős. Ha ma érdemes színdarabot írni, akkor a hajléktalanról kell" - vélekedett a rendező. Mint megjegyezte, a darab olyan értelemben az ő története is, hogy a főhős két évvel idősebb nála, tehát a történelem azon szakaszát élte át, ugyanabban az országban, mint ő.

2

Emellett az is szempont volt, hogy van olyan színész a társulatban, aki eljátszhatja a történetet. A főhőst idősebb korában Bán János, fiatalként pedig fia, Bán Bálint formálja meg. Ha nincs a társulatban a Bán-színészpáros, akkor nem születik meg az előadás - mondta Máté Gábor, hozzátéve: izgalmasnak találta azt is, hogy a történet során Bán János nemcsak a főhőst, hanem annak apját is eljátszhatja. "Jó teátrális lehetőséget láttam benne" - fogalmazott a rendező.
A kihívások között említette, hogy visszafelé menni az időben színésztechnikailag mást kíván, mint ami megszokott, hiszen általában jellemfejlődést dolgoz ki szerepeiben a színész és nem jellem-visszafejlődést. "Furcsa ezen dolgozni, ráadásul két színésszel, akik közül az egyik rutinos, a másik kezdő" - jegyezte meg a rendező, utalva arra, hogy Bán Bálintnak ez az egyik első színházi szerepe.

3

Visszafelé sokkal kegyetlenebb látni ezt a történetet. "Tulajdonképpen a teljes lehetetlenségtől eljut az ember a reményig, de úgy, hogy látja: az a remény hiábavaló volt" - hangsúlyozta Máté Gábor, aki szerint az, hogy láthatjuk mi minden történhet egy emberrel, hogyan romlik el minden, elgondolkoztatja, felelősségteljesebbé tudja tenni az embert a saját élete, a gyerekeié és a környezete formálása terén.

4

A Rükverc díszlete, Cziegler Balázs alkotása, egy hatalmas szatyor, ebben játszódik a történet. A jelmez, amely Kovács Andrea munkája, szintén stilizált: a színészek trikóin az adott figura neve olvasható, a számos szerepet pedig összesen 11 színész kelti életre.
A próbákat folyamatosan figyelemmel kísérő szerző, Kerékgyártó István, akinek először viszik színre regényét, az MTI-nek elmondta: az előadás olyan, mint amilyennek elképzelte. A regényt színpadra alkalmazó dramaturg, Radnai Annamária sokat adott hozzá munkájához, de a változás nem lepte meg, hiszen maga is hasonlóképpen írta le a jeleneteket, a könyvben is sok a párbeszéd.

6

Fotók: Dömölky Dániel

Abból indult ki, hogy amikor látunk egy hajléktalant, nehezen jut az eszünkbe, hogy tíz-húsz éve még munkája, családja, lakása volt. Azok a csomópontok érdekelték az ember életében, amikor valami történik vele, és mindig lejjebb és lejjebb kerül. "Visszafelé ez már világos, de tényleg nem gondolnánk róluk, hogy éppúgy éltek mint mi vagy bárki más. Ezek nem eleve elrendelt dolgok" - vélekedett.
Kerékgyártó István elárulta: annyira kedvet kapott a műfajhoz, hogy írt egy darabot, emellett ötödik regényén dolgozik.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása