Színházi plakát okozott botrányt - Leszbikusként ábrázolták Szűz Máriát

Dühös hívők követelték egy zágrábi színház plakátjának eltávolítását, amelyen egy Szűz Máriáról szóló darabot reklámozva, épp egy női alak karolta át a szentet.

Kénytelenek voltak levetetni az összes plakátot egy zágrábi színház előadásáról, miután feldühödött hívők követelték, hogy vessenek véget Szűz Mária leszbikus ábrázolásának.

A Gavella Színházban bemutatásra kerülő darab plakátján ugyanis Mária látható a hagyományosan megszokott lepelben, miközben hátulról egy másik nő öleli át. A darab, amelyet reklámoz, a Fine mrvte djevojke két leszbikus diáklányról szól, akik a kritika célpontjává válnak a főiskolán.

432_660_xyuoly4d

A rendező, Darko Stazic bocsánatot kért mindazoktól, akik sértőnek tartották a plakátot, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy óriási hiba több figyelmet szentelni egy darabot hirdető plakátnak, mint a színészi teljesítménynek. Egy nappal korábban Martina Matota, a színház szóvivője közölte, hogy az embereknek sok dologról másként gondolkodnak, de hisz abban, hogy egy színháznak épp az a feladata, hogy felszínre hozzon néhány vitát, nem pedig az, hogy lezárja azokat - írta az austriantimes.at.

süti beállítások módosítása