A Meseautóra készül - Villáminterjú Vida Péterrel

Budapest, Szolnok, Miskolc és Győr után először játszik Kecskeméten Vida Péter, a Thália Színház tagja. A színész Halmos Aladárt, az irattár vezetőjét alakítja a MESEautó című zenés darabban, amelyet Benedek Miklós rendez. Bera Linda kérdéseire válaszolt.

- Kitől érkezett a felkérés Halmos szerepére?
- Ez azért érdekes, mert Benedek Miklós rendező, akivel már többször dolgoztam együtt, először a feleségemet, Szabó Andrea koreográfust kereste fel, hogy dolgozzanak együtt a MESEautó című produkcióban. Csak később kérdezett meg engem: nem lenne-e kedvem eljátszani Halmos szerepét? Az ötletet felvetette Cseke Péter igazgató úrnak is, aki azonnal hívott, hiszen korábban – 2008-ban, amikor a Nemzeti Színháznál felbontották a szerződésemet – már felajánlotta, hogy játsszak a hírös városban. Akkor betyárbecsületből a másfél órával korábban érkező ajánlatot fogadtam el, és Halasi Imre miskolci igazgatónak mondtam igent. Most azonban nagy örömömre szolgál, hogy idén ez a kecskeméti vendégjáték megvalósulhat. Már csak azért is, mert a változatosság gyönyörködtet! Mindig vágyom arra, hogy új impulzusok érjenek, ezért nagyon élvezem azt a folyamatot, ahogyan a kecskeméti társulati tagokkal egyre inkább csapattá formálódunk. Kollégáim közül ki kell emelnem az Annát alakító Csombor Terézt, akinek életigenlése hihetetlenül felszabadító a munka során.

- Sokakban még él a kép, hogyan játszotta el A meseautó című filmben Kabos Gyula Halmos szerepét. Ön mit emel ki az irattárvezető karakteréből?
- Eddigi pályámon több olyan karaktert is eljátszottam, amelyhez nagyon erősen kötődött egy-egy emblematikus, visszanézhető alakítás. Ilyen volt például a Denevérben Frosch szerepe, vagy akár a Csárdáskirálynő Bónija, az Állami Áruház és az Egy bolond százat csinál című darabok. Minden szerepemet megpróbálom az adott korban tartva, de frissen művelni, saját ötleteimmel fejleszteni, mert meggyőződésem, hogy a színész alkotó ember. Ha olyan figurát formálok meg, amelyet nagy elődök már remekül eljátszottak, akkor arra törekszem, hogy az én változatomat az is fogadja el tőlem, akinek már van valamilyen előképe, és az is, aki először találkozik vele. A fiatalabb színészeket óhatatlanul hasonlítják a régiekhez, így nem sértődöm meg, sőt, felemelőnek tartom, ha valakinek Latabár, Feleki vagy Rátonyi ugrik be. MGP (Molnár Gál Péter színikritikus – a szerk.) írta rólam egyszer hogy "olyan, mint ezek a nagy elődök, anélkül, hogy utánozná őket, hiszen színpadon koránál fogva nem is láthatta őket." - Remélem, egyre inkább "vidás" a játékom. Szeretek belebújni a szerepeimbe: összekötni a szerep személyiségét a sajátommal, és megtölteni élettel. Jó példa erre, hogy amikor Szolnokra szerződtem, és eljátszottam Puckot, az öltöztetőnőm mesélte, hogy a férje megdicsért: "Jó ez az új gyerek!" Aztán eljátszottam a Hegedűs a háztetőn szabóját is, és az öltöztetőm férje azt mondta: "Jó ez a másik gyerek is." Nem akarta elhinni, hogy az a két gyerek, az ugyanaz. Mert a színész annyiféle lehet a színpadon, ahány szerepet kap. Hogy pontosan milyen ember Halmos Aladár, irattárvezető, azt most még keresem. Azért hívják a próbát próbának, mert itt lehet, sőt kell is merésznek, soknak, rossznak lenni, hogy ami biztosan nem működik, nem jó, azt ki lehessen zárni. Hogy mire a közönség elé kerül az előadás, már csak a lényeg: a nívós, egy irányba mutató, szinte magától értetődő dolgok maradjanak fenn. Úgy érzem, ebben a folyamatban jól állunk, Benedek Miklós személye és ízlése jelenti a garanciát erre. 
- Ön szerint Anna szerelme, vagy Anna pénztárcája motiválja inkább Aladárt?
- Igen, viccelődik ezzel a kérdéssel, de Halmos nem érdekember. Egyértelműen Anna érdekli őt. Azt gondolom, hogy az ember akkor lehet önazonos és igaz, ha elfogadja és tudomásul veszi a társadalomban betöltött szerepét, helyét. Halmos ugyan főnök az irattárban, de erősen alárendelt a vezérigazgatóhoz, Szűcs Jánoshoz képest. Én úgy gondolom, Halmos ezt tudja, és elfogadta. Ő nem kerget álmokat, nem vágyakozik oda, ahová nem való, nem akar a takarójánál tovább nyújtózni. Aladár számára Anna kisasszony elérhető álom, ők ketten valóban egymáshoz valók. Anna az, aki Szűcsért való rajongásában eltávolodott a realitástól. A dolgok akkor kerülnek a helyükre, amikor Annuska belátja, hogy csipkelődve, kedvesen, de a saját szintjükön működhet kapcsolat kettejük között. A csoda akkor történik, amikor a vezérigazgató meglátja az irodista lányt, és kiemeli a többiek közül. De ahogy mondani szoktuk: ilyen csak a mesében van. Éppen ezért nagyon erős jelzés a közönség felé a címben nagybetűvel szedett MESE szó. Ez is sugallja a történet meseszerűségét, valóságtól való elrugaszkodását. Halmos tehát egy egyszerű kisember, egy könyökvédős hivatalnok, aki ismeri a korlátait. 
- Aladár a humor központi forrása a darabban. Vele vagy rajta nevetünk majd?
- A rendező, Benedek Miklós egyik alapelve, hogy ha könnyed vígjátékra készülünk is, a mögöttes tartalmat akkor is nagyon komolyan vesszük. A szórakoztatás soha nem lehet sablonos, a viccet nem lehet forszírozni. Halmos Aladárban egy igaz embert fognak látni a nézők. Lehet majd vele nevetni és rajta nevetni, de ha rajta nevetünk is, akkor sem ellene! 
- Míg korábban az irodalmi műveket és színházi alkotásokat vitték a filmvászonra, most mintha megfordult volna a tendencia: filmekből ismert történeteket látunk a színpadon. Ilyen a Tanú a Thália Színházban és a MESEautó a kecskeméti Katona József Színházban. Mi a véleménye erről? 
- Ha megnézem az Egri csillagokat, Várkonyi Zoltán filmjét, bármilyen jó és monumentális alkotásról is van szó, attól még nem ismerem meg Gárdonyi Géza művét. Vagy ott van például a Mágnás Miska. A film és a színdarab nagymértékben különbözik. Mi sem a mozivászonra készült történetet szeretnénk bemutatni a színpadon, mások a dramaturgiai szabályok, még ha filmszerű, gyors snittekkel dolgozunk is. Éppen ezért Benedek Miklós rendező, és az átdolgozásban szerzőtársa – kisebbik fia, Albert – is arra törekedett a MESEautó szövegkönyvének elkészítésekor, hogy valami mást, valami újat is adjon a közönségnek. A mi előadásunkban például sokkal több dal hangzik el, mint a filmben. Annak sem lett volna értelme, hogy napjainkba helyezzük az eseményeket, hiszen a Facebook és a tabletek korában már aligha lenne hihető, hogy nem jönnek rá másodpercek alatt, ki kinek adja ki magát... Megmaradtunk tehát a sürgönyök világában. Ha a színháznak van nevelő hatása, akkor ez az előadás mindenképpen sokat taníthat a fiataloknak a harmincas évekről, a viseletről, nyelvezetről, szokásokról. Ilyet már nemigen láthatnak. Ám ha mégis sok hasonlóságot vélnek felfedezni a kedves nézők a darab és jelen korunk között, az kizárólag a véletlen műve lehet csupán...

Szerző: Bera Linda / Kecskeméti Katona József Színház