Játékok - barkács-koncert három férfira és zongorákra

Debreczeni Márton színész-rendező, Kiss Péter zongoraművész és Vass Imre táncművész izgalmas művészi kutatófolyamatban vettek részt. Eredményeik esszenciáját mutatják meg Artus és a Füge új közös produkciójában.

Kísérletük, komoly játékuk célja az volt, hogy visszataláljanak a zene és a tánc alapelemeihez, s azokat szabadon kezelve, játékosan tudjanak ezen elemekből ismét építkezni. Organikusabban, szabadabban, a meglepetéseket üdvözölve.

jatekok foto „Zenét játszani” – fogalmaz a legtöbb nyelv. A „Játékok” a szó eredeti jelentéséhez vezet vissza. Az alkotók elemeire bontják a hangot, a hangszert, a testet, a gondolatot. Leteszik a stílust, a hagyományt. Mint egy gyerek, úgy építik fel újra az elemeket – játszanak. A nyelvben, a hangszeren, a testen, a fejben. A kezüket mindeközben Kurtág György fogja: a szabadság jegyében született zenei sorozata, Bach-átiratai jelölik ki a játékteret. 
Az alkotók a Műhely Alapítvány által koordinált Ismeretlen Kutatása program kedvezményezettjeiként kezdtek el közösen dolgozni. Az Ismeretlen Kutatása alkotóműhely, ahol a különböző művészeti ágakban dolgozó alkotók és a közönség közösen gondolkodhat arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben. Elmélyült munkára, kutatásra ad lehetőséget a program - kész produkció létrehozásának kényszere nélkül.  Már a kutatási folyamat közben megszületett az igény Debreczeni Mártonékban, hogy tapasztalataikat egységgé formálva, előadás formájában mutassák meg a nagyközönségnek.

jatekok

Játékok - barkács-koncert

három férfira és zongorákra

Előadók: Debreczeni Márton, Kiss Péter, Vass Imre 

Tér: Körmendy Pál

Látvány: Bodóczky Antal

Hang: Nagy Ágoston

Konzultáns: Téri Gáspár

Fény: Kocsis Gábor

Rendező: Debreczeni Márton

Támogatók: NKA, Filharmónia Budapest, Scarabeus Kör, E8labor

Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – E8labor

Időpont: január 31., február 1., 2., 8 óra

Jegyfoglalás a Fügénél, online:  http://www.jegy.hu/info.php?event=40786

Telefonon: +36-70-777-2533

(Hétfőtől péntekig:16:00-20:00, hétvégén: első előadás kezdése előtt 1 órával-  az utolsó előadás kezdéséig)

E-mailben: jegy@fugeprodukcio.hu

süti beállítások módosítása