"A művészetbefogadás érzelmi kérdés" - Bagossy László Csokonai-díjas

A friss Csokonai-díjas Bagossy László mesélt a Dunántúli Naplónak. Lapszemle.

Bagossy László múlt hét kedden délután, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vette át Csokonai Vitéz Mihály díját Balog Zoltán minisztertől. A Csokonai Vitéz Mihály alkotói díj a nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, videoművészet, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén működő - hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző - egyéni alkotóknak, művészetpedagógusoknak, művészeti együttesek vezetőinek adományozható állami kitüntetés. 

A Dunántúli Napló cikkéből:

"Életemben két díjat kaptam, 18 évesen a Kazinczyt, és 64 esztendősen a Csokonait. Tán az ellenfeleim tanítottak meg leginkább arra, hogy kellően empatikus legyek, s hogy rövid életünket békésen töltsük el egymás mellett, alkotói energiáinkat maradéktalanul kibontva" - mondta Bagossy László.

Fotó: bama.hu

A pécsi egyetemi színjátszás alapítója úgy fogalmazott, versekről tanít és művészetszeretetről, de sokszor érzi, hogy nincs igazán odavezető út. "Egy versnél például nem az az érdekes, hogy ki írta, hanem hogy mennyire érzi a magáénak, aki olvassa. A művészetbefogadás érzelmi kérdés. Az emberekben évtizedek óta ott az érzelmi alap, csak a kiskapukból van jóval kevesebb, amin keresztül hatni tudunk egymásra. A túlzott racionalizmus sorra zárja be az átjárókat" - hangsúlyozta Bagossy László. A kérdésre, mi viszi még be nyugdíjasként az iskolába?, így felelt: "Hogy ott eltűnnek a szellemi és fizikai fájdalmaim, mert látom a fiatalok szemében a vágyat, hogy ez az ember most valami olyasmit mond, amire oda kell figyelni."

Bagossy László a Pécsi Napilapnak korábban arra a kérdésre, is válaszolt, volt-e olyan időszak, amelyet a legkiemelkedőbbnek, legnagyszerűbbnek tekint az életében: “Nem hiszem. Egész életemben azzal foglalkoztam, amit nagyon szerettem, és ez nem biztos, hogy csak szerencse kérdése. Ha elmegyek szabadságra, nem tudok olyan helyre menni, ahol ne érezném jól magam, hiszen ezzel a szándékkal megyek oda. A munkámat is mindig így végeztem. Természetesen előfordultak pillanatok, amikor pokolba kívántam azt a percet, amikor elhatároztam, hogy ezt a pályát választom, de a színház iránti múlhatatlan szerelmem mindig átsegített a nehézségeken. Nem hiszem, hogy nagy hullámhegyek és -völgyek lettek volna az életemben. Voltak kiemelkedő, közepes és gyenge teljesítményeim. Nagyobbik fiam, aki színházi rendező, azt mondta az édesanyjának, amikor alkotói gondok gyötörték, hogy „az apám már harminc éves korára megalkotta a fontos műveit”. Ebben egyetértek vele. Szívesen emlékszem vissza a Székelyfonóra, Krleza Szent István-napi búcsújára, az Antigonéra, a La Mancha előadásokra. Ami talán a kellemetlenebb emlékek közé sorolható, az a Mein Kampf. E rendezői feladatot nem tudtam igazán jól megoldani. Azóta is gyötör ez a gondolat, szeretnék még egyszer egy lehetőséget kapni, hogy megrendezhessem azt a művet, úgy, ahogy én szeretném” – fogalmazott Bagossy László.