"Probléma lesz a bökővel" - Alföldi szerint lesz Mephisto

Alföldi Róbert nem enged: utódja kérése ellenére a meghirdetett műsorhoz tartaná magát, így továbbra is tervezi bemutatni májusban a Mephistót. A Nemzeti Színház távozó igazgatója erről is beszélt az ATV-ben.

A kérdésre, mi jár a Nemzeti igazgatásával, Alföldi Róbert elmondta: "Nagyon sok jó jár az igazgatással, főleg az jár vele, hogy az ember tisztességesen és normálisan szembe tud nézni azzal, amit csinált, azzal, hogy amit tervezett, abból mennyit sikerült megvalósítani. Emellett jár vele a nagyon nagy siker. Persze a botrány is, hiszen a Nemzeti Színház nagyon fontos intézmény, tényleg egy szellemi műhely lett, még ha ez valakinek az ízlése szerint nem is helytálló megállapítás" - fogalmazott Alföldi, aki az ATV Start című műsorában Vidnyánszky Attila nyilatkozatára is reagált, miszerint a Nemzeti egy liberális közönség által kedvelt színház.

alfoldi

„Én egy művészeti intézmény vezetője vagyok, nem egy politikus. Nem nézem azt, hogy a hozzánk járó nézők milyen politikai beállítottsággal rendelkeznek, tehát nem értem ezt a mondatot. Természetesen mindenkinek, aki újfajta módon szeretne egy intézményt vezetni joga van ahhoz, hogy véleményt alkosson az ott zajló munkáról, de nem tartom szerencsésnek a nézők minősítését. Én nem tudok ezekkel a címkékkel és jelzőkkel mit kezdeni egy művészeti intézmény esetében” –  közölte Alföldi Róbert.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek kifejtette: "Azzal is el kell majd számolni, hogy a szakma a jelenlegi társulat egy sor tagjával elhitette, hogy kimagasló tehetség. De ha esetleg kikerülnek a Nemzetiből, a szakma be fogja őket árazni". Ennek kapcsán Alföldi Róbert elmondta, nem dolga, hogy Vidnyánszky állításait értékelje. "Nem tartom szerencsésnek a kommunikációját, de az ő dolga, hogy hogy csinálja. (...) Én nagyon keveset beszéltem öt évvel ezelőtt az előző vezetésről, arról beszéltem, hogy én mit szeretnék csinálni" - nyilatkozta az igazgató. A felvetésre, hogy Vidnyánszkyt "hozzá képest", az "ő ellenében" választották meg, megjegyezte: "Én nem harcolok. Nem én csinálom a kultúrharcot. Én végzem a dolgomat". 

Alföldi elmondta: a programot meghirdették, ugyanúgy, mint minden évben, a nézők bérletet, jegyet váltottak rá, ezért bemutatják a Mephistot is, bár Vidnyánszky kérte, hogy ne vigyék színre. "Nem tartom normálisnak, hogy emberek tárgyalnak egymással négyszemközt, vagy hatszemközt és mielőtt megállapodás születne, a sajtóhoz fordulnak. Akceptálható Vidnyánszky kérése, de az is akceptálható, hogy június elsejéig én vezetem az intézményt" - szögezte le az igazgató, aki minden nézőnek megköszönte a színház iránt tanúsított érdeklődést, és arról is szót ejtett meggyőződése, hogy a közönség a színházra kíváncsi, nem demonstrál azzal, hogy megrohamozza a jegypénztárakat. 

Alföldi arra is emlékeztetett: Jordán Tamás igazgatásának vége felé csupán egy bemutatót hagyott el a színház (Szász János rendezte volna a Három nővért), de ennek semmi köze nem volt az igazgatóváltáshoz. A kérdésre, aktuálpolitikai szempontok vezetik-e, amikor darabot választ elmondta, az elmúlt öt évben minden előadás áthallásos lehetett, hiszen társadalmi problémákra reflektált. "Arról, hogy egy művész miként keveredik össze a politikával, azt gondolom van mit beszélni. De ez nem aktuálpolitizálás, hanem reagálás a korra, amelyben élünk, amelyben arról beszélgetünk, a Vidnyánszky miért nem ül le a Veresebbel, vagy én miért nem ülök le a Szilveszterrel (Ókovács Szilveszter volt az ATV következő vendége a műsorban)" - nyilatkozta Alföldi Róbert.

A műsorvezető emlékeztetett Kerényi Imre nyilatkozatára, miszerint „ide a bökőt, hogy Alföldi kap egy színházat”. „Problémája lesz a tanár úrnak a bökővel, azt kell, hogy mondjam” – reagált Alföldi Róbert, aki elárulta, nem pályázik színházra és úgy vélte, ez nem az a kor, amely megteremti a folytatás lehetőségét számukra. 

Forrás: Színház.hu, Atv

Alföldi Róbert nyílt levelét a nézőkhöz itt olvashatják.

süti beállítások módosítása