Lemondott az Újvidéki Színház igazgatója

Az Újvidéki Színház 39. születésnapi ünnepségén, a színpadon állva jelentette be távozását az intézmény éléről László Sándor.

Az Újvidéki Színház igazgatója egészségügyi okok miatt kényszerült erre a lépésre, mandátuma ugyanis csak másfél év múlva járt volna le. A közönség állva és vastapssal köszönte meg neki mindazt, amit a színház vezetőjeként tett az elmúlt bő évtizedben. László Sándor a jövőben mindenekelőtt a vajdasági magyar színésznemzedékek nevelésének szenteli idejét, hiszen továbbra is osztályvezető tanár marad az újvidéki Művészeti Akadémián, de immár főállásban.
A Magyar Szó kérdezte:
 Amikor tavaly nyáron a legjobb színházi menedzsernek járó díj átvételét követően megkérdeztük Öntől, miben tartja magát a legsikeresebbnek, a tanári hivatást emelte ki. Most, hogy választás elé kényszerült, nem voltak kétségei, mit válasszon: a színházat-e vagy az akadémiát?
– Nem. Kitartok amellett, amit akkor mondtam. Föl se merült bennem ez a dilemma. Arról nem is beszélve, hogy ez a történet arról szól, hogy a lehető legkevesebb stresszel oldjam meg az életemet, és összehasonlíthatatlanul kevesebb stresszel – ugyanakkor több örömmel – jár az akadémiai munka, mint a színidirektori. Ráadásul az igazgatóság nem is egy életre szóló állás; nem úgy van az, hogy az embernek élete végéig igazgatónak kell lennie. Sőt, néha úgy éreztem, talán egy picit már régebb óta csinálom ezt, mint amennyi ideig ildomos lenne, vagy amennyit a jó ízlés elbír. A 2014-ben lejáró mandátumom után semmiképp se pályáztam volna újra.
 Most, hogy kényszerűen távozik, nem érzi úgy, hogy valami túlságosan hirtelen szakadt meg, hogy még nem fejezett be valamit, amibe belekezdett?
– Igazából nem. Abban bízom, hogy ami eddig nem valósult meg, nem készült el, az elkészül és megvalósul a jövőben, akár nélkülem is. Néha azt gondolom, talán jó lett volna a kerek évfordulót, a színház negyvenedik évét bevárni, de másfelől meg ezt olyan sziruposnak, erőltetettnek érzem; nem vagyok biztos abban, hogy feltétlenül kerek évfordulókon kell kezdeni vagy befejezni a dolgokat. Ennek most jött el az ideje. Igaz, az évad közepén vagyunk, de azt azért tudom, hogy el fog készülni a hátramaradt két produkció júniusig. Egyébként meg nem úgy tervezek távozni, hogy veszem a kalapom és teljesen fölégetem magam mögött a hidakat.
 Több mint tíz éve áll a színház élén. Mire a legbüszkébb az eltelt évtizedre visszatekintve?
– Úgy érzem, ha valamihez igazán sikerült hozzájárulnom, akkor az annak a csapatszellemnek a kialakítása, ami ebben a színházban markánsan jelen van. Hiszem azt, hogy nagyon sokszor a létünket is ennek a csapatban való gondolkodásnak köszönhettük. És amikor csapatszellemről beszélek, nemcsak a társulat tagjaira gondolok, hanem a kísérőszolgálatra, a kulisszák mögött dolgozókra is. Mert az Újvidéki Színház csapatában mindenkinek az a legfontosabb, hogy az előadás rendben legyen, hogy az utolsó zsebkendő is a helyére kerüljön. Ilyenkor mindenki félreteszi önös érdekeit, magánéleti gondjait, és csakis az előadás sikerére koncentrál. Erre nagyon büszke vagyok.

A folytatást itt elérheti.

Forrás: Magyar Szó