Már üzemel a pesti Bűvész Színház

Decemberben nyílt meg Magyarország első Bűvész Színháza a 8. kerületi Bezerédi utcában. A zene.hu-nak Joó László alapító mesélt.

"Színházunk a múlt év végén nyitotta meg kapuit és pár rendhagyó műsor mellett igazából most kezdődött el az előadások sorozata. Jelenleg 3 műsorunk van meghirdetve, kettő közülük eseményhez kapcsolódó előadás (farsang és húsvét) és egy van, ami állandó műsorunk lesz egy ideig, ez pedig az AGY" - mesélte Joó László bűvész.

buvesz szinhaz agy

"A farsangi és húsvéti műsorunk kifejezetten az alkalomhoz illő trükköket fogja tartalmazni. Húsvétkor egy hazai kolléga állatos számával fog fellépni,persze hogy a nyuszi is szerepelni fog a produkciójában. Az AGY című állandó műsorunk pedig egy félig ismeretterjesztő, félig csodákat felvonultató bűvész és mentalista műsor. Az előadásban olyan trükköket kapcsoltak össze, amelyek agyunk bámulatos képességeit aknázza ki. Továbbá bemutatja azt, hogy ha egy bűvész ismeri az agy képességeit, akkor milyen csodákat tud létrehozni" - tette hozzá az alapító.

damien white"Az előadásban olyan hangokat alkalmaztunk, amelyek egyfajta misztikus hatást keltenek, amit talán a videó képi világa is megkövetel. Magában a műsorban természetesen lesz zene. Stílusában a legjobban talán a Mentalista című filmsorozat muzsikájához tudnám hasonlítani. Természetesen nem minden trükknél használunk majd zenét, mivel lesznek olyan mutatványok, amelyek ténylegesen azok, aminek látszanak. Ilyenkor pedig a koncentrációhoz szükséges a csend. Ám a műsor alatt többségében egy halk aláfestő zene fog szólni" - tájékoztatott Joó László.

 Forrás: zene.hubuveszszinhaz.hu

süti beállítások módosítása