Népmesék a szolnoki Ádámok és Évák ünnepén

Magyar népmeséket vittek színre két napon át a szolnoki középiskolák tanulói az idei Ádámok és Évák ünnepén a szolnoki Szigligeti Színházban; a szerdán zárult programot a teátrum az oktatási intézményekkel és a városi önkormányzattal közösen szervezte meg.

A két nap alatt 14 diákcsoport lépett színpadra, felkészítésüket a díszlet- és jelmeztervezéstől az előadás jeleneteinek apró kimunkálásáig az iskolák pedagógusai segítették. A fiatalok többek között olyan meséket játszottak el mint A királykisasszony jegyei, a Kacor király, A kiskakas gyémánt fél krajcárja, a Didergő király, az Aranybornyú, Szegény ember hegedűje, A rátóti csikótojás valamint a Rest Miska

adamok es evak szolnok

Fotó: szoljon.hu

Kádár Krisztina, a színház sajtóreferense az MTI-nek elmondta: zsűri a korábbi gyakorlathoz híven az idén is nyolc kategóriában hirdetett győztest a színpadon versengő diákok és csapatok közül, megjutalmazva mindkét nemnél a legügyesebb főszereplőt és epizodistát, a legszebben beszélő szereplőt. A legötletesebb megvalósításban az Országos Cigány Önkormányzat Hegedűs T. András Szakiskolája lett az első, míg a legügyesebb csapat kategóriában a Verseghy Gimnázium győzött. A Magyar Teátrumi Társaság különdíját a Varga Katalin Gimnázium kapta. 

Az Ádámok és Évák ünnepe elnevezésű rendezvényt 2009-ben Balázs Péter, a szolnoki színház direktoraként indította útjára, hogy játékos formában közelebb kerüljenek a fiatalok a teátrumok világához. Az első évben, 2010-ben Madách Imre művét, Az ember tragédiáját kellett színpadra állítani a versengő középiskolásoknak. 2011-ben a Biblia jeleneteit, majd 2012-ben magyar regéket és mondákat vitték színre a diákszínjátszók.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása