A Bánk bán ősbemutatójára emlékeznek Kassán

A Bánk bán ősbemutatójának emléket állítva kívánja meghonosítani a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napját a Csemadok helyi szervezete, amely a bemutató idei kerek évfordulója alkalmából először tart ünnepi megemlékezést Kassán.

Katona József drámáját elsőként 180 éve, a történelmi Abaúj vármegye székhelyén, Kassán mutatták be 1833. február 15-én Udvarhelyi Miklós, Katona József barátja kezdeményezésére.
Kolár Péter, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális szervezete, a Csemadok kassai választmányi elnöke az MTI-nek elmondta: az ősbemutató közelgő évfordulója kapcsán döntöttek úgy, hogy hagyományteremtő céllal megalapítják a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napját, amelyet a hajdani ősbemutató napján, február 15-én tartanak meg.
"Évente, minden kassai magyar szervezet részvételével szeretnénk egy olyan ünnepséget tartani, amelyen az adott évben éppen aktuális, Kassával kapcsolatos irodalmi és történelmi évfordulóra emlékeznénk" - fejtette ki Kolár Péter. Hozzátette: az idén az ősbemutató lesz a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napjának központi témája, a jövőben pedig egy e célból létrejövő szakbizottság dönt arról, hogy az adott évben mely városhoz kötődő esemény évfordulója adja a megemlékezés apropóját.

Koszeghi Karoly Tiborc

Kőszeghi Károly Tiborc szerepében

(Katona József Emlékmúzeum, Kecskemét)

A Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napja alkalmából egy új kitüntetést létrehozását is tervbe vették, ezt a jövő évtől minden évben kiosztanák és olyan személyek kaphatnák meg, akik különösen sokat tettek a kassai magyarságért.
Szervezési okokból a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napjához kötődő első ünnepi megemlékezést először február 14-én tartják az óvárosi önkormányzat dísztermében 17 órától. Az ünnepséget Kováts Miklós kassai magyar történész a Bánk bán ősbemutatójáról szóló előadása nyitja meg, ehhez kapcsolódik Peter Himic, a kassai Állami Színház igazgatója visszaemlékezése, majd részletek hangzanak el a Bánk bánból a Thália Színház művészeinek előadásában.
Az idén a Kassai Magyar Kultúra és Történelem Napjához, illetve a Bánk bán ősbemutatójához kötődik a hagyományos kassai magyar bál is, amely február 16-án a Művészetek Házában lesz. "Ebben az évben jelmezbált tartunk, amellyel a bemutató időszaka, vagyis a 19. század első fele hangulatát próbáljuk megidézni" - tette hozzá Kolár Péter.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása