A hely - Sorozat a miskolci színházról a Rádióban

A Kossuh Rádió A hely című műsora 3 részes sorozatot készített a Miskolci Nemzeti Színházról. Az adások meghallgathatók a Magyar Rádió online archívumában.

A Magyar Rádió ajánlója:
16 ezer négyzetméter faltól-falig – sőt még az udvaron is…- színház! A Miskolci Nemzeti Színház, kis város a városban, igazi „vigalmi negyed”.
A hely eredeti koncepciója szerint ez alkalommal valóban a kulisszák mögé visszük el Önöket. Benézünk az ügyelőhöz, a műhelyekbe, ahol a díszletek készülnek, a Padlás, Az Ördög, A Dandin György és a Nabucco próbáira és a készülő Móricz-kiállítás képei között is kalandozunk – három felvonásban.
Hallgassa meg az első részt!
Az első részben Rácz Attila és Kiss Csaba vezet bennünket és bekukkolunk egy különleges kísérlet részleteibe. A Kurázsi mama beavató színházi változatának bemutatója után egy nappal készült, az előadás előtt, a színpadon, a szünetben a nézőkkel és a színészekkel beszélgetve és persze sokat hallgatóztunk…

miskolci-nemzeti-szinhaz

Hallgassa meg a második részt!

A miskolci színházról készült sorozat 2. felvonásában váratlan felbukkanásunkkal sikerül meglepnünk Az ördög próbájának szereplőit, rendezőjét és nem utolsó sorban saját magunkat. Képesek vagyunk zavarogni pincétől a Padlásig, azaz a díszletkészítő műhelyektől a nagyszínpadig mindenütt felbukkanunk, még a Dandin György előadás ügyelőpultjánál is... Ma valóban a kulisszák mögött töltjük A hely közel 25 percét!
Hallgassa meg a harmadik részt!
Sorozatunk harmadik, befejező része tulajdonképpen egy teljes miskolci színházas napunk nagyon-nagyon tömörített változata.
Megérkezünk végre a Nabucco olvasópróbájára, melyet azért is vártunk, mert elképzelni sem tudtuk milyen egy opera olvasva…
A színház büféjében reggelizve beszélgetünk a rendező-karmesterrel, Kesselyák Gergellyel, majd Kiss Csabával folytatjuk a sétát és megérkezünk estére A vágy villamosa előadásra és persze itt még mindig nincs vége. A társalgó/büfében zárjuk az estét és sorainkat Györgyi Anna társaságában.
Szerkesztő: Kiss Bea
Műsorvezető: Farkas Erika
Felelős szerkesztő: Markovits Ferenc

Fotó: mr1-kossuth.hu

süti beállítások módosítása