Csáki Judit levelet írt a Nemzeti leendő társulatának

Csáki Judit kritikus, a Revizor főszerkesztője levelet írt a Nemzeti Színház leendő társulatának. 

Csáki Judit levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kritika szolgáltatás a nézőknek, nem pedig üzenet az alkotóknak. "Természetesen jó, ha az alkotók is olvassák, értik, elfogadják. Sőt, az is jó, ha mások is. De azért írunk, hogy hírét vigyük annak, amit csináltok: a színháznak. És hogy megőrizzük a múló pillanatot az időben – papíron vagy képernyőn. Mostanáig föl sem merült, hogy a kritikai tevékenység alapja, origója ne az előadás, a rendezés, az alakítás legyen. Ahol színház van, ott a kritikusnak is helye van. És most úgy látszik, ezt a területet, ezt a viszonyt is célba vették; megpróbálják előre hitelteleníteni, politikailag minősíteni azt a kritikát, amit még meg sem született előadásról majdan írni fogunk. De hiába minden próbálkozás arra, hogy kapcsolatunkat megrontsa; ennek sem ti, sem mi nem dőlünk be" - szögezi le Csáki Judit.

csakijudit

"Ha jó, amit látunk, jó kritika születik róla. Ha rossz, akkor rossz. És azért van-lesz így, mert az előadás jó, vagy mert az előadás rossz. Nem másért" - teszi hozzá a kritikus.

"Sem az ép elménket, sem a hivatásunkat nem adjuk. Lepattan rólunk minden próbálkozás. Ugyanis összeköt bennünket – titeket és minket – egy valami, ami fontosabb, mint a perc-emberkék hamis szólamai, fontosabb, mint a hatalmi harcok, fontosabb, mint a politikai ringlispíl utasai együttvéve: a színház. Találkozunk hát, úgy, mint eddig, az előadásokon. És ha azon kívül is, hát nyugodtan nézünk egymás szemébe" - írja Csáki Judit, aki jó munkát és jó előadásokat kíván a társulatnak.

A levelet itt elérhetik.

süti beállítások módosítása