Sirály a Bartókban - Színészhallgatók a főszerepben

A Csehov Sirály című drámája alapján készült mai történetet Dömötör Tamás rendezte a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. A Bartók társulata mellett vendégként játszik az előadásban két kaposvári színészhallgató, Sodró Eliza és Hajmási Dávid. Velük olvashatnak rövid interjút.

Egyenes út vezetett a Kaposvári Egyetem színész szakára?
H. D.: Nem, én érettségi után két évig a Budapesti Gazdasági Főiskolára jártam, turizmus-vendéglátás szakra. Harmadik próbálkozásra vettek fel és annak ellenére, hogy nem az első helyen jelöltem meg a Kaposvári Egyetemet, örülök, hogy itt tanulhatok. Nagyon jó osztályunk van és remek tanáraink.
S. E. : A középiskola befejezése után Budapestre adtam be a jelentkezésemet, ahova nem vettek fel. Egy évet Berlinben éltem, ezután kerültem a Kaposvári Egyetemre.
Jelenleg harmadévesek vagytok és már komoly szerepet kaptatok a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban.
S. E. : Volt már arra korábban is példa, hogy harmadéves hallgatókat „kiadtak” a színházaknak, de ez valóban nem jellemző. A tanáraink beleegyeztek abba, hogy eljöhessünk Dunaújvárosba. Réthly Attila, az osztályfőnökünk igyekszik segíteni abban, hogy izgalmas színházi alkotókkal dolgozhassunk.
H.D. : Dömével (Dömötör Tamás) is az egyetemen találkoztunk, amikor kéthetes filmes kurzust tartott az osztálynak. Szerencsére olyan tanáraink vannak, akiket érdekel az, hogy mi lesz velünk később.

Dolgoztatok már korábban ismeretlen közegben?

H. D. : Nekem ez az első alkalom. Mindenképpen kihívást jelent, hiszen nehéz szerepet kaptam. Amennyire lehetséges, magabiztosan állok a feladathoz, ugyanakkor könnyebbséget jelent az, hogy Lizit (Sodró Eliza) és Dömét már ismerem. Jóval nehezebb dolgom lenne, ha teljesen ismeretlen terepen kéne bizonyítanom.
S. E. : Nem ismertük egymást korábban sem a Bartók színészeivel, sem Vasvári Emesével. A próbafolyamat elején meg kellett találnunk a közös hangot, hogy csapatként tudjunk működni. Furcsa volt kikerülni az osztályból, ahol félszavakból is értjük egymást. Hasznunkra válik, hogy még az egyetemi évek alatt megtapasztalhatjuk, hogyan tudunk működni egy számunkra ismeretlen társulatban.

A darabban Trepljov és Nyina szintén fiatal és „pályakezdő”. Könnyebbséget jelent a helyzetbeli hasonlóság a szerep megformálásában? 

H. D. : Én nagyon sok közös pontot fedeztem fel köztem és Trepljov között. Természetesen ezek nem analóg egyezések. Trepljov élete egyáltalán nem egyedi. Ő egy olyan ember, aki szeretne értékeset, maradandót alkotni, de közben magánéleti problémái vannak, a szerelme elhagyja. Az édesanyja egyáltalán nem törődik vele. A civil életben szerencsére nem volt ilyen negatív tapasztalatom a szüleimmel, így a szerep kapcsán azt volt a legnehezebb átélnem, hogy Trepljov és az anya konfliktusa kibékíthetetlen. A rendező sokat segítette nekem abban, hogy ne karakterizáljak, ne próbáljak nagyon alakítani, hanem magamból hozzam elő Trepljovot.
S.E. : Nyinával sok mindenben hasonlítunk. Még az is előfordult, hogy egy régi levelemben ugyanazok a mondatok szerepeltek, amelyeket ő mond a darabban. És ahogyan Dávid is említette, Döme igyekezett belőlünk építkezni. A legnagyobb feladat éppen az volt, hogy önmagamban találjam meg a választ Nyina kérdéseire. Tudnom kell, mit miért tesz, mikor mire gondol.

Szerintetek miért van az, hogy Csehov drámája mindig aktuális?
S.E. : Nyina az előadásban azzal vádolja Trepljovot, hogy „játszhatatlanok a darabjai, mert nincsenek benne élő emberek.” Csehovnak sikerült az, ami neki nem; élő alakokat, valódi embereket alkotott. A problémák minden korban ugyanazok, csak a díszlet változik. Ebben a drámában mindenkinek a története egyaránt fontos. Mása és Medvegyenko ugyanannyira főszereplő, mint Arkagyina és Trigorin vagy Nyina és Trepljov.
H.D. : Trepljov életében van valami sorsszerű, egyenes úton halad az öngyilkosság felé. Nem akarom őt felmenteni, de az, ami vele történik, egyszerűen nem alakulhatna másként. Lehetetlen rendeznie az édesanyjával a kapcsolatot. Nyina elhagyta, és ezt képtelen feldolgozni. Szerintem, ha meg akarjuk őt érteni, akkor a körülményeit kell megvizsgálnunk. A megértés azonban nem egyenlő a feloldozással. 

Mit terveztekek a jövőben? Milyen esélyei vannak egy pályakezdő színésznek?
S. E. : Az egyetem alatt szeretnék minél több színházi alkotóval együtt dolgozni. Fontosnak tartom, hogy minél több helyzetben, szerepben kipróbálhassuk magunkat. Nagy hasznát vesszük például annak, amit Jeles Andrástól tanultunk az Auschwitz működik című vizsgaelőadásunk próbaidőszakában. Mohácsi János osztálya volt az első, akikről tudjuk, milyen esélyekkel helyezkedtek el; többen budapesti, valamint vidéki színházakhoz kerültek, de alternatív társulatokhoz is szegődtek páran. Azt gondolom, hogy a ami osztályunk nagyon jó csapat, örülnék, ha együtt maradnánk, társulattá szerveződnénk. Persze ez egy idealizált lehetőség, de volt már ilyesmire példa.
H. D : Nem mondom, hogy egyszerű a helyzetünk, de természetemből adódóan bizakodó vagyok.