Frankenstein-terv az Átriumban - Villáminterjú Mundruczó Kornéllal

Mundruczó Kornél és Bíró Yvette Frankenstein-terv című darabja március 2-án az Átrium Film-Színházba költözik. A Proton Színház számos szakmai és közönségdíjjal jutalmazott előadása, külföldi turnésorozat után talál ismét haza. Ennek kapcsán mesélt Mundruczó Kornél a régi-új produkcióról.

Nagy utat járt be ez a darab az elmúlt öt év során. Miben lesz más a mostani Frankenstein-terv, mint a korábbi előadások? 
Mundruczó Kornél: A mostani Frankenstein-terv mindenképpen új előadásként értelmezhető. Amint új térbe helyezzük a darabot, megváltozik. Most az Átrium előcsarnokában fogjuk játszani, itt is átalakuláson megy majd át. Egyébként úgy tekintek erre a darabra, mint egy kiállítási tárgyra, egy installációra, ami minden egyes „múzeum” speciális terében másként működik, mást jelent. A színészeknek pedig nyitottnak kell lenniük erre az átalakulásra, és ehhez kell a saját valóságukat, no meg a valósághoz való viszonyukat igazítaniuk. Magyarán, Rába Roland 2013 márciusából kiindulva reagál majd azokra a kérdésekre, amelyek a nézők részéről felmerülnek. Ő ugye egy filmrendezőt alakít a történetben, és nem tud ugyanazokról a problémákról beszélni, amelyekről öt évvel ezelőtt esett szó a produkcióban. Már csak azért sem, mert a Frankenstein-terv egy olyan előadás, ami a valóságot, pontosabban szólva a valóság látszatát nagyon komolyan veszi. 

Természetesen a produkció továbbra is egy Frankenstein-parafrázis marad, tehát a tartalma nem fog változni. Ez azonban Shelley miatt van így. (a darab - Mundruczó Kornél -Bíró Yvette - Mary Shelley: Frankenstein című regényének szabad átirata, a szerk.) Továbbra is arra fogja felhívni a figyelmet, hogy szembe kell néznünk saját szörnyeinkkel, amelyeket mi magunk hoztunk létre, mert amíg ez nem történik meg, addig meg nem értés lesz. Amennyiben szembenézünk a saját szörnyeinkkel, megtettük az első lépést a megoldás felé. Erről szól ez a darab, ami egy családtörténetet mutat be, melynek során egy csomó elhallgatott, ki nem mondott, múltbéli ügy kerül felszínre humorral, abszurddal, különös figurák által elmesélve.

Az elmúlt években világszerte folyik a színházi, filmes diskurzus arról, hogy mit kezdjünk a másság, kirekesztettség kérdésével. Az előadással számos helyen megfordultatok, nem csak Európában. Hogy érzed, mennyire része ennek a párbeszédnek a Frankenstein-terv? 
Mundruczó Kornél: Ezt nem tudom megmondani. Azt viszont látom, hogy Európában, és ezen belül Magyarországon is, milyen problémákkal szembesülhetünk. Valószínűleg az előadás élményanyaga nagyon hasonló ahhoz, amiből ez a diskurzus táplálkozik. Vannak olyan csalódott kisebbségek, másként gondolkodók, akik nem részei a sikerorientált társadalomnak. Úgy érzékelem, hogy nyugaton, keleten egyaránt nagy kérdés, mit kezdjen a többség a „kívülrekedtekkel”, a társadalom teremtményeivel... És amikor egy ilyen darabbal, egy magyar történettel tudunk erről a nyugtalanító problémakörről beszélni külföldön is, az számunkra nagyon jó érzés. Ugyanis ez azt jelenti, hogy az előadás egy univerzális kérdéssel foglalkozik. 

Az előadásaid a közönséget és a kritikát is megosztják, de abban mindenki egyetért, hogy a hatásuk az ember bőre alatt is érzékelhetők. A Frankenstein-terv sem könnyen feledhető… 
Mundruczó Kornél: A hatás nem tudatos tervezés eredménye. Az előadásainkban egy gondolkodási folyamat végeredményét mutatjuk meg: vagyis az alkotótársaimmal, a minket érintő kérdéseket próbáljuk meg a színpadon megválaszolni.  Amennyiben a mi kétségeinkben találkozik a néző félelme és kíváncsisága, az természetesen élő választ ad a színházra. Tőlünk nagyon távol áll az illusztratív, csupán a történetmesélésre koncentráló előadásmód. Sokkal inkább egy, a saját valóságunkból kiinduló, installációs logikát figyelembe vevő értelmezés az, ami számunkra fontos. Ilyen értelemben, remélem, hogy sokáig kortárs marad az, amit képviselünk.