Halálos tavasz - változatok szerelemre Pécsett

A Zilahy Lajos regényéből készült előadás, a Halálos tavasz premierjét február elején tartották a Pécsi Nemzeti Színházban.

Ajánló a darab elé:

Zilahy Lajos 1922-ben megjelent első regényével, a Halálos tavasszal azonnal berobbant az irodalmi köztudatba. Később több nagy sikerű regénnyel (Két fogoly, A Dukay család) és színdarabbal is jelentkezett. A 30-as években, a magyar filmgyártás fénykorában saját filmvállalatot is alapított. Forgatókönyvíróként dolgozott, később rendezett is. Több művét is megfilmesítették.

3a18672e08cd070227ef60f4e1982ffe

Az egyik legnagyobb sikere az 1939-ben készült Halálos tavasz lett, a regény filmváltozata. A főszerepeket a kor két sztárszínésze, Jávor Pál és Karády Katalin játszotta.  Érdekes módon, a nyolcvanas éveiben lévő aktív és nyughatatlan Zilahy, aki akkor már az Egyesült Államokban élt, elhatározta, hogy újra leforgatja a Halálos tavaszt, ezúttal Spanyolországban, illetve Jugoszláviában. A színészek nagyrészt ismeretlenek voltak. A film el is készült, de nemsokára Zilahy váratlanul elhunyt. Részben az ő halála, részben a Franco és Tito halála után bekövetkezett zavaros társadalmi és politikai időszak miatt, a film sajnos elveszett.

4d92b79fbd472649e4d045c6325385fe

Esztergályos Károly rendező a darabról:

Zilahy Lajosnak ez az első regénye. Tudjuk, mit jelent ez a nem egészen esztétikai kategóriának szánt megállapítás. Bátorságot és habozást, mámoros repülést és gyermekes bukdácsolást, túlzsúfoltságot és elnagyolást, igent és nemet, egyben, egyszerre.” – írja Kárpáti Aurél a Nyugatban, 1922-ben. "Mámoros könyv, amelyben »mindennek« benne kell lennie, az első szerelemtől az utolsóig, minden gyönyörűségnek, kétségbeesésnek és lemondásnak. Az egész leegyszerűsített mese – két perzselő szerelem egymásba futása a végzetes kisiklás katasztrófájáig."

59b6ada336c9bae28444635577140bbf

A regény jóval az első világháború előtt játszódik. A filmet 1939-ben forgatták, és 1936-ban játszódik. "Nincs szerepe az évszám oknak. Egy gazdag, gondtalan, csinos fiatalember, beleszeret egy gazdag, mi több előkelő és gazdag lányba, és minden más megszűnik körülöttük, ezután a világ, az élet csak a szerelmükről szól." Mi történik, ha ezeknek a szavaknak szűnik meg az értelme: gazdag... előkelő...? Mi történik akkor a világgal, az élettel, a szerelemmel? A színpadi változat a regény Monarchia-beli változatát az1949-ben játszódó változattal szembesíti. A szereplők úgy rohannak a szakadék felé, ahogy a gyík levágott farka mozog tovább. Még működnek a szófordulatok, a viselkedések. Még élnek a címek. Változatlanul próbálnak élni egy megszűnt világban, amiről ők még azt hiszik, átmenetileg szűnt meg... Egy »rendszerváltozás« természetrajza a szerelem felől nézve. A szeretők szemével..." - mondta el Esztergályos Károly, az előadás rendezője.

További fotók:

400c063423602538ac3daf46d91f0912

1.  (Fotó: Körtélyesi László)

649ddb63bc31599b2e5733205f9dd020

 2.

88325e41ab2574751f5e88a155754f60

 3.

474107bf697e574e7ad855e52fd71f74

 4.

a181add9a06b00a4f5e48f370b106fd0

 5.

c117040bf8c91ed89114f0a59cc03ab5

6. 

caaeed2d3faaed00c1e25c6564aae7cd

 7.

d1cbc53ff717ac306cdfcb2ce4e72a80

 8.

dbe21c6b673f0a62a3383451ba2623b7

 9.

e0c09ed4d8810a52da50c542188eae4e

 10.

ecdc45a1c15068c675da94b87756d16b

11.

Halálos tavasz

változatok szerelemre és színpadra
Írta: Zilahy Lajos
Színpadra alkalmazta: Esztergályos Károly
Edit Darabont Mikold       Iván Oberfrank Pál
Jolán Botos Éva       Pista Vidákovics Szláven
Ahrenberg Rázga Miklós        Margit Vlasits Barbara
Tábornok Bánky Gábor        Tábornokné Sólyom Katalin
PG. - Krupié Széll Horváth Lajos
Díszlettervező: Szlávik István      Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Asszisztens: Kiss Hédi     Súgó: Budai Ilona
Ügyelő: Krajcsovics Csaba
Rendező: Esztergályos Károly
Előadások: 2013.03.11. h | 19:00
                                                                       2013.03.14. cs | 19:00  Tomanek Nándor bérlet 
                     2013.03.24. v | 19:00
                                                                   2013.03.25. h | 19:00Radnóti Miklós / A bérlet

Forrás: pnsz.hu

süti beállítások módosítása