'A Szigligeti az otthon' - Egy művészeti titkár mesélt

Farkas Irénnel, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti titkárával készített interjút tartalmi partnerünk, a Magyar Teátrum.

– Hogyan kerültél a színház vonzásába?
– A családom öt éves koromban költözött Szolnokra, és onnantól kezdve évente két-három alkalommal látogattuk a Szigligeti Színház előadásait. Abban az időben is nagyon erős operett előadások voltak itt, és én ezeket különösen szerettem kislányként. A színház szeretete innen ered.
– Hogyan kerültél a színház alkalmazásába?
– Középiskolás koromban eldöntöttem, hogy titkárnő szeretnék lenni, ez sikerült is, de a pályám nem itt indult. Hét évet egy másik munkahelyen töltöttem. A szolnoki újságban találtam egy hirdetést, hogy a színház gazdasági vezetője mellé keresnek titkárnőt, és jelentkeztem arra a posztra, habár már az interjún éreztem, hogy az a munkakör nem nekem való. Később Márton Éva, a színház akkori titkárának segéde keresett maga mellé valakit, mert a korábbi titkár nyugdíjba készült, és ő vette át a helyét. Évával jól ismertük egymást az iskolából, és én is szívesen dolgoztam volna vele. Először azonban egy teljesen kezdő lányt kértek fel a posztra, akit végül a szülei nem engedtek ide a színházba. Augusztusban szóltak, hogy amennyiben van kedvem jönni, várnak szeretettel a titkárságra.
– A művészeti titkár pozíciót mikor kaptad meg?
– Hivatalosan akkor, amikor Balázs Péter igazgató úr idekerült a színházba. Addig én adtam magamnak a titulust, színházi titkárnak neveztem magam. Ez azt jelentette, hogy a színházban én foglalkoztam mindenkinek az ügyes-bajos dolgaival. Amikor Márton Éva elment a Nemzetibe, akkor lettem művészeti titkár.
– Mit jelent számodra a Szigligeti Színház?
– Otthont. Igen, az otthont jelenti számomra. Nagyon jó dolgokat. Egy értéket, egy oázist, szigetet. Nem tudom elég pontosan megfogalmazni.

– A pályafutásod alatt kikkel szerettél együtt dolgozni? Kit tudnál esetleg kiemelni?

– Külön-külön nem tudnék kiemelni senkit sem. Az, hogy 1982 óta itt vagyok, azt hiszem, azt jelenti, hogy mindenkivel jól tudok együttdolgozni, ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg már nem lennék itt. Igazgatók közül nagyon szerettem együttdolgozni Schwajda Györggyel, hiszen őt a Művész Színházba is követtem, de a mostani vezetést is nagyon szeretem. Nem csak azért, mert megkaptam ezt a díjat, hanem azért is, mert Balázs Péter nagyon jó igazgató, akivel öröm együttműködni. Igazi színházi ember, aki minden mozzanatát érzi a színház lüktetésének. Emellett a többi vezetővel is nagyon jó a kapcsolatom.
– Hogyan tudnád a művészeti titkár munkakörét néhány mondatban összegezni? Egyáltalán lehetséges ez?
– Hirtelen nem is tudnám összefoglalni, annyira sokrétű. Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy soha nem tudom azt csinálni, amit eltervezek, mert pillanatonként változik az, hogy éppen mivel kell foglalkoznom. A legfontosabb feladatom az, hogy a színészeket leegyeztessem, és ez alapján elkészítsem az adott hónap műsorrendjét. Emellett a többi társulati tagot is folyamatosan nekem kell egyeztetnem, hogy minden a helyén legyen a színpadon, és az ügyelő a próbák és előadások alatt uralni tudja a háttérből a terepet.
– Ezt a felelősséget belül hogyan éled meg?
– Úgy érzem, én vagyok az, aki gondoskodik a társulatról. Nekem kell odafigyelnem arra, hogy amikor a színész felmegy a színpadra, már csak a szerepével törődjön, és az adott próbafolyamat, vagy előadás sikerével. Szeretném mindenki válláról levenni a terheket, hogy minden előadás sikeres legyen. Mintha az anyjuk lennék.
– A Magyar Teátrum Díj mit jelent neked?
– Örömöt és boldogságot. Főleg azért, mert az engem jelölő neves kollégáim és Balázs Péter is úgy gondolták, hogy megérdemlem ezt a díjat, és az is óriási öröm, hogy végül meg is kaptam. A társulattól két éve már kaptam Szigligeti-díjat, házon kívül még nem voltam kitüntetve. Köszönöm a Magyar Teátrumi Társaság figyelmét. Komoly elismerés ez, jól esik, hogy a mai világban is odafigyelnek azokra az emberekre, akik próbálnak értéket teremteni, mondjuk éppen itt, a Szigligeti Színházban.

Az interjút készítette: Nagy Sára