"Színész vagyok, és az is maradok" - Balázs Péter 70

Balázs Péter, Kossuth-díjas színész, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója március 5-én hetvenéves.

Balázs Péter budapesti színházi dinasztiában született: apja, Balázs János, a Magyar Rádió színész-rendezője, édesanyja, Mednyánszky Henriett, az Operaház balerinája volt, aki húgával még Londonban a királyi család előtt is fellépett. A budai Toldy Gimnáziumba járt, majd a Rákócziban érettségizett. Építészmérnöknek készült, és gitározni tanult, aztán - bár apja ellenezte - mégis a színészetet választotta. 1961-ben első nekifutásra fölvették a Színművészeti Főiskolára, ahol Szinetár Miklós lett az osztályfőnöke, az alakuló Magyar Televízió kulturális produkcióival már főiskolásként kapcsolatba került. A diploma megszerzése után a veszprémi színház szerződtette, ahol négy évadot töltött el.

 

kepzelt 02

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásban

 

1970-ben Várkonyi Zoltán meghívta a budapesti Vígszínházba Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című drámájának főszerepére, és a direktor már a sikeres főpróba után szerződtette. Balázs Péter negyedszázadon át maradt a körúti teátrum tagja, ez idő alatt több mint 140 színdarabban, félezernél több film- és televíziós produkcióban működött közre. Zömmel sok jellemvonásból komponált karakterszerepeket játszott, de megformált nagyformátumú alakokat is, mint például Máté Józsefet Németh László Égető Eszter című regényének televíziós változatában. Ott volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című nagysikerű musical negyven évvel ezelőtti premierjén is, és színpadra lépett A padlás, a Kakukkfészek, a Játék a kastélyban, a Szent Johanna című darabokban. Önálló estjével évekig járta az országot, előbb Tahi Tóth Lászlóval, majd Schütz Ilával.

 

 

Noha Balázs Péter játszott Hamletet és III. Richárdot is, népszerűségét elsősorban vígjátéki és kabarészerepeinek köszönheti. Alkata, jellegzetes hangja miatt szívesen hívták Vadnay László, Nóti Károly és mások bohózataiba, kabaréjeleneteibe, az ezekről készült tévéfelvételeket ma is gyakran vetítik.
Ő volt a legendás mesefilm figura, a kétbalkezes Nagy ho-ho-ho horgász hangja, szinkronizálta Louis de Funes és Danny DeVito filmjeit, és ő volt az Agatha Christie-krimik alapján készült Hercule Poirot-sorozatban a címszereplő magyar hangja.
Balázs Péter évtizedek óra rendez is, elsőként 1989-ben Dario Nicodemi Hajnalban, délben, este című kétszemélyes darabját állította színre Eszenyi Enikővel és a tragikusan korán elhunyt Kaszás Attilával. Ő rendezte - többek közt - a Bűvös szék című Karinthy-tévéfilmet, színházban a Hegedűs a háztetőnt, a Csókos asszonyt, a Leányvásárt, a Hyppolit a lakájt, a János vitézt, a Mirandolinát.

 

balazs-peter-1

Antonius és Cleopatra - 1974 (forrás. teatrum.net)

 

A Vígszínházból 1996-ban távozott, mert nem értett egyet azzal az iránnyal, amelybe az intézmény tartott, őszerinte inkább a Várkonyi Zoltán-féle művészeti irányzatot kellett volna újragondolni, a pályát szabadúszóként kezdte újra.
2007-ben Szolnok polgármestere - miután a helyi színház vezetésére kiírt pályázat első körben nem volt eredményes - felkérte őt a teátrum vezetésére. 2011 tavaszán a szolnoki képviselőtestület egyhangú szavazással erősítette meg igazgatói pozíciójában, így 2015 derekáig vezetheti a társulatot. Balázs Péternek sikerült a Szigligeti Színházból egy nagyon széles repertoárszínházat kialakítania, olyan népszínházat, amelyet szeret a néző, s telt házzal játssza darabjait. A színház 2010-ben új létesítménnyel gazdagodott, a régi szobaszínház kívül-belül felújított épületében létrejött Szín-Mű-Helyben kamaratermet, stúdiókat és üzleteket alakítottak ki. A Szolnoki Szigligeti Színház immár hat éve szilveszteri gálaestet rendez az összmagyarságnak, amit a közszolgálati csatornák is közvetítenek. A szolnoki színház alapító tagja volt a 2008-ban létrejött Magyar Teátrumi Társaságnak.

 

balazs-peter-2

Balázs Péter

 

Balázs Péter 1982-ben Jászai Mari-díjat, 1994-ben Pro Comedia díjat vehetett át. 2012-ben Kossuth-díjat kapott, az indoklás szerint nagy népszerűségnek örvendő, groteszk bájjal és fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaiért, mesefilm-figurákat legendássá tevő szinkronizálásáért, igényes rendezői munkássága, közösséget kovácsoló színházteremtő-vezető tevékenysége elismeréseként. Ő így vall erről: "Színész vagyok, és az is maradok, egy évben egyszer magamnak is osztok szerepet. Persze nem a Lear királyt, csak azért, mert megtehetném. Egyszerűen nem nekem való. Én mindig is a család színésze voltam, sok műfajban kipróbáltam magam, és azért vállalok még mindig szinkronszerepeket, fellépéseket, mert olyan jó dolog a közönség szemébe nézni."

 

Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

süti beállítások módosítása