Tatabányán a Nagy Ho-ho-ho-horgász!

Március 6-án mutatja be a tatbányai Jászai Mari Színház a Csukás István meséjéből készült  A Nagy Ho-ho-ho-horgász című mesejátékot.

A Jászai Színház ajánlója:

Csukás István A Nagy Ho-ho-ho-horgász című meséjén generációk nőttek fel. Nótája méltán lett sláger kicsik és nagyok körében egyaránt. A 100 Folk Celsius zenekar gondoskodott róla, hogy mindenki ismerje és szeresse az Orrom krumpli, hajam kóc, a Miki Manó és az Icipici kis mese című dalokat. Előadásunkban ezek a gyerekslágerek is elhangzanak majd, sőt Gombóc Artúr is vendégünk lesz. Az előadást egyaránt ajánljuk nosztalgiázni vágyó felnőtteknek és szórakozni vágyó gyereknek.

Pille Tamás rendező a darabról:

"Csukás István eredetileg televízióra írta ezt a mesét, amit aztán tízperces epizódokban játszottak valamikor a 80-as években. Nekünk ebből kellett egy egyórás darabot csinálnunk, ami, úgy hiszem, jól sikerült. A mesejátékban kiosztottunk két narrátori szerepet is: egy bohócnak, aki minden epizódból bohóctréfát csinál és Gombóc Artúrnak, akit Csukás István egy másik meséjéből, a Pom-pom meséiből csempésztünk át az új zenés darabunkba.
A Nagy-ho-ho-ho horgásszal tulajdonképpen egy új mesemusical született a Jászaiban. A mese eredeti zenéjét, mint ismeretes, a 100 Folk Celsius szerezte. Ők számtalan olyan slágert jegyeznek, ami gyerekeknek, mesékhez íródott. A március 6-án bemutatkozó zenés mesejátékban felcsendül többek között Miki Manó és a Lencsi lány dala vagy az Orrom krumpli, hajam kóc. És természetesen a nagy horgász híres nótája is. Igazi retro hangulatú családi darab lett, amin a felnőttek jót nosztalgiázhatnak, míg a gyerekek remekül szórakoznak." (Forrás: 24óra)

a ho-ho-ho-horgasz

Csukás István: A Nagy Ho-ho-ho-horgász
Nagy Ho-ho-ho-horgász Honti György
Főkukac Kalmár Gergely
Bohóc Nyáry Detti
Orvhorgász Pille Tamás
Gombóc Artúr Pille Tamás
Bábos Mészáros Kartal, Széplaky Petra
rendező: Pille Tamás
díszlettervező: Szvatek Péter
jelmeztervező: Pille Tamás
bábtervező: Maszlay Judit
mozgás: Horváth Ádám
hangszerelte: Juhász Levente
ügyelő: Mészáros Kartal
súgó: Széplaky Petra
rendezőasszisztens: Széplaky Petra
Továbbá: Öreghal, Harcsa, Repülőhal, Halacskák, Béka
Az előadásban szereplő dalok szerzői:
Berki Géza, Brand István, Csukás István, Heilig Gábor, Kocsándi Miklós, Pethő Zsolt
Bemutató:
2013. március 6., 14:30
Jászai Mari Színház, kamaraszínház

süti beállítások módosítása