Egy írónő színre lép - A Párnakönyvről

Nemrég mutatta be A Párnakönyv színpadi változatát a Rózsavölgyi Szalon Dicső Dániel rendezésében, Földes Eszterrel és Németh Kristóffal a főszerepben. Az írónő maga is színre lép a darabban, ahogyan ő fogalmazott ez alkalommal „kevesebb, mint színész, több mint narrátor." Az alábbiakban Földeák Iván ajánlja az előadást.

Lévai Katalin első regényével, a Párnakönyvvel berobbant a magyar kortárs irodalomba, őszinte hangvétele, szenvedélyes vallomása a női sorsról, férfi és nő kapcsolatáról magával ragadta az olvasói képzeletet. Először tárulkozott fel a nyilvánosság előtt egy olyan nő, aki az egyenjogúság harcosa, a kirekesztettek sorsának ismerője és érdekeik képviselője, ugyanakkor politikusként is bemutatkozott. Egy szerelmes politikus története, lehet-e ennél csiklandósabb és izgalmasabb a téma? Lévai Katalinnak minden bizonnyal szüksége  volt kurázsira, hogy országos ismeretsége ellenére írni merjen a női sors szépségeiről és gyötrelmeiről. A merészség nem hiányzik a könyv alapján készült produkcióból sem.
A színdarabban visszafelé haladunk az időben: előbb látjuk a szerelem bukását, mint ébredését, előbb járjuk végig kudarcait, próbatételeit és előbb ismerjük meg a Férfi és a Nő szorongásait, félelmeit, magányát, boldogságát, álomtáncát, mint hogy eljutnánk egy igaz és nagy szerelem születésének pillanatáig. A szereplők úgy szólalnak meg, mint a hétköznapi életben, de a csöndeket mesével töltik meg. 
Földes Eszter és Németh Kristóf remek párost alkotnak. A Nő csupa játékosság, életöröm, maga az elérhetetlen ösztönlény. A művészi értékeire és hitvallására büszke Férfi sokáig saját teremtményeként tekint rá, tanítani és nevelni akarja. Ám egy pillanat alatt síró és sebezhető kisfiúvá válik, amint megérzi, hogy végképp elveszítheti a Nőt. 

Nő és Férfi egyenlő félként küzdenek egymással egy olyan korban, amelyben nem volt könnyű szeretni, ha az ember elutasította a társadalmi közeg szabta tiszteletköröket, kényszerű, álságos kompromisszumokat. Lévai Katalin hősei ezt teszik. Nem ismernek megalkuvást, egyaránt vállalják a szamizdatos kirekesztettséget, a leszámolást a polgári jófiú, és az engedelmes kislány képével.

A regény cselekményét a színdarab robbanásszerű feszültséggel teli hatvan percébe sűrítik az alkotók, így esszenciáját adják két pályának. Arról mesélnek, hogyan élt át egy nagy szerelmet egy nyugtalan, az írás iránt elkötelezett, szerelemre vágyó fiatal nő, és miként változtatta meg ez a szerelem egy ellenzéki fotóművész személyiségét és alkotóművészetét.
/ Földeák Iván/