Néptánccal köszöntik a tavaszt a MOM-ban

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség március 16-án Tavaszköszöntő 2013 címmel tart országos néptáncfesztivált a MOM Kulturális Központban.

A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közleménye:

Szövetségünk több évtizedes hagyománya, hogy évente az ország legjobb hagyományőrző együtteseinek részvételével országos antológiát rendez Budapesten. Az együttesek színpadra szánt koreográfiái, a népszokások művészi megfogalmazása mellett, célunk az is, hogy a néphagyományok sokszínűségét, változatosságát bemutassuk, és felhívjuk a figyelmet örökségünk azon elemeire, melyek mai életünkben is alkalmazhatók és erősíthetik közösségeink összetartó erejét.
Ez évi programunkban a Dél-Dunántúl hagyományőrző táncegyüttesei mutatkoznak be Sárközből, a Dunamentéről, a Zengőaljáról. Az őslakos magyarok mellett a XVII. századtól a 20. század közepéig etnikailag sokszínű népcsoportok települtek le e vidéken. Hazára találtak ezen a tájon a betelepített németek, otthonra leltek a földjükről elűzött felvidéki magyarok és a sorsüldözött bukovinai székelyek. Kézen fogva, egymás mellett élve őrzik sajátosan sokszínű népművészetüket, amelyek külön-külön és együtt is részei a magyar nemzeti kultúrának.
Bemutatkozó együttesek:
Bátaszéki Felvidék Néptáncegyesület, Bogár István Hagyományőrző Egyesület – Őcsény, Hagyományőrző Egyesület Bogyiszló, Hosszúhetényi Népi Együttes, Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja, Kranzlein Néptáncegyesület - Bonyhád, Zengővárkonyi Hagyományőrző Népi Együttes.
Zenekarok:
Bogyiszlói cigányzenekar, Csurgó Zenekar, Fix Stimm Zenekar-Bag, Hosszúhetényi Fúvószenekar, Köpüfa Zenekar - Zengővárkony, Ticket Zenekar - Bonyhád
Együttesvezetők, koreográfusok, munkatársak:
Csibi Krisztina, Herczeg Gábor, Héra Éva, Kalmár Éva, Keserű Árpád, Köhlerné Koch Ilona, Kővágó Zsolt, Magó Marianna, Mihalovics Zsolt, Mohácsi István, Papp János, Rónai Lajos, a Pécsváradi Zengő együttes játszóházvezetői, Scultéty Erzsébet, Sebestyén János, Siklósi Krisztián, Streer Tamásné, Szabadi Mihály.
Ismerjék meg hagyományainkat, idézzék fel régi falusi emlékeiket és táncoljanak velünk a hagyományőrzők bálján!

Tavaszkoszonto2013 plakat

Program:

Tavaszköszöntő 2013
március 16. (szombat), 14 órától 24 óráig, MOM Kulturális Központ
14.00 Zenés köszöntő – vendégfogadás, kínálás
14.00-18.30 „Facsiga” Játszóház
Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot, aki szeretne megismerkedni nagyszüleink, dédszüleink játékaival. Lesz fonás, bütykölés, kütyüzés, éneklés, mesélés. Készül sárkány, kócvirág, csutka és rongybaba, csuhé figurák. Lesz madzagfonás, ékszerkészítés, tojásírás.
Apróságok lépegethetnek, méricskélhetnek, horgászhatnak, míg a nagyok bennük gyönyörködve pihenhetnek, vagy nézhetik műsorainkat.
15.00 „A menyasszony szép virág...”
A múlt század menyasszonyi öltözetei. Menyasszony öltöztetés és népviseletbemutató.
16.30. „Apáról fiúra”
Programunkban olyan családok mutatkoznak be, melyek tagjai nemcsak a hazai hagyományőrző mozgalom megalapítói voltak, hanem nemzedékeken át őrizték és unokáiknak is továbbadták szülőföldjük hagyományait, viseletét, táncait, dalait, kiknek tevékenysége egész hagyományőrző mozgalmunk számára példamutató. Kamaraműsorunkban több generációs családok mutatkoznak be, nagyszülők, gyerekek, unokák és dédunokák.
Megismerhetik:
Ecseri Pált és családját Isaszegről, Kaszás János lányát, vejét, unokáit és dédunokáit Hosszúhetényből, Oláh Józsefet és családját Varsányból, Tóth Józsefet és családját Kalocsáról, Tóth Mihály családját Bagról, a Hlavacska- Kuli-Kocsán familiát Jászberényből és Tímár Sándor családját Budapest Hegyvidékről.
19.00 „Ahogy régen vót” – népszokások a színpadon
Fonó, lakodalom, legényavatás, keresztelő, pásztorfogadás, regrutabál helyi szokásainak feldolgozásai a résztvevő együttese előadásában.
21.00 Hagyományőrzők bálja
Kiállítás:
18.30 - „Emelt fővel” Bukovinai székelyek Magyarországon, 1941- 2011
„Mint oldott kéve” Felvidéki magyarok a Völgységben
A Bonyhádi Völgységi Múzeum vándorkiállítása
Megnyitja: Potápi Árpád János, Bonyhád város polgármestere, a Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke
Fővédnök: Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere
Főrendező: Muharay Elemér Népművészeti Szövetség
www.muharay.hu

süti beállítások módosítása