Kottavető - zenés függetlenségi nyilatkozat az Átriumban

Különleges koncertszínházi bemutatóra hívja nézőit az Átrium Film-Színházba a HOPPart és a Szputnyik társulata, március 14-én, 19:30 órára.

PolgarCsaba HerczegTamas

Az alkotók ajánlója:
Két társulat, tíz színész, tizennyolc sláger, tizenhat féle hangszer, egy zenei vezető. Mire jutnak egymással? A két független társulat együtt „lakik” a Jurányi Inkubátorház egyik folyosóján, adta magát az ötlet, hogy közösen használják a próbatermet. Mindkét társulat előadásaiban fontos szerepet játszik az élőzene, így jutottak el egy szuperkoncert ötletéig.

LajosAndras BarabasRichard

Zenei vezetőnek Matkó Tamást kérték fel, aki mind a két csapattal dolgozott már, és akiről köztudott, hogy kreatívan nyúl a színházi zenéhez: újra hangszereli a számokat, a zenészekre és az adott helyzetre adaptálja őket. Minden szám más stílus, más világ, más hangulat, más játékmód, így például az is megtörténhet, hogy egy Depeche Mode szám szintetizátorok helyett citerákon és dorombokon hangzik el.

KissDianaMagdolna

Rendezőnek Polgár Csabát, az Örkény Színház fiatal színészét kérték fel, aki szintén nem hagyományos módon közelít az általa színre vitt előadások felé. Most az a kihívás számára, hogy a zenei számok alá, közé, mellé némi színházat csempésszen. Hiszen mégiscsak színészekről van szó, akik azzal játszanak, hogy megteremtsék egy színházi körülmények között létrehozott szuperkoncert illúzióját, amely valójában önironikus helyzetjelentés: függetlenszínházi előadás.

Polgár Csaba nem érti a kérdést:

Pingvin:

  Vivaldi:

Beatles:

 

KOTTAVETŐ, avagy fejjel a hangfalnak

A HOPPart és a Szputnyik zenés függetlenségi nyilatkozata
Szereplők: 

Barabás Richárd, Herczeg Tamás, Jankovics Péter, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna,

Koblicska Lőte, Kurta Niké, Lajos András, Matkó Tamás, Szabó Zoltán, Szilágyi Katalin
Díszlet, jelmez: Izsák Lili, Szlávik Juli
Dramaturg: Róbert Júlia
Zenei vezető: Matkó Tamás
Hang: Belényesi Zoltán
Produkciós vezető: Matók Szilvia, Tóth Péter
Rendezőasszisztens: Pass Andrea
Rendező: Polgár Csaba
Bemutató: 2013. március 14. 19:30, Átrium Film-Színház
További előadások: 2013. március 16., 23. 19.30h
Támogatók: FÜGE, Fidelio, szinhaz.hu

süti beállítások módosítása