"Többféle valóság létezik" - Mácsai Pál őrnagyokról, Örkényről, a Nemzetiről

Mácsai Pált az Élet és Irodalom kérdezte új rendezéséről, a Tótékról és arról, milyen színházi térképen is dolgozik most az általa igazgatott Örkény Színház.

Tóték

Az Örkény Színház március 9-én mutatja be Mácsai Pál rendezésében a Tótékat. Erről a rendező így mesélt: “Örkény több olyan dolgot érzékel és elemez, ami "aktuális őrnagy" nélkül is mindig jelen van ami kultúránkban. Én a Tótékat mítosznak érzékelem. Egyrészt az ártatlanság elvesztéséről van szó. A Jóisten tenyerén, a fenyőillatú Mátraszentannán egyszer csak megjelenik egy idegen, aki a háború sötétjéből érkezik, és megrontja a magától értődő, gyermeki, paradicsomi létezést, amelyben azonosak lehetünk önmagunkkal. Másfelől pedig, és ma ez különösen fontosnak tűnik, kiderül, hogy az otthonos világ valójában irracionális. Ezért félelmetes. Kiderül, hogy legalább két világ létezik: a Tótéké és az őrnagyé. Mindkettő értetlenül áll a másik előtt. Erőfeszítéseket tesznek, hogy megértsék, de az lehetetlen. Nem arról van szó, hogy van egy kiszolgáltatott jó ember meg egy hatalmi helyzetben lévő rossz, hanem arról, hogy kiderül, többféle valóság létezik. De hiszen most is ebben élünk” – vélekedett Mácsai az ÉS-ben. “Nyilván vannak az őrnagynak olyan vonásai, amelyek Latinovits alakításából hiányoztak, mert nem azokra figyelt. Latinovits őrnagya egynemű, mert ő a jelenséget játssza, nem az embert. Az őrnagy például esendőbb is lehet, mint az ő alakításában volt. Vagy játékosabb. De hogy milyen súlyt jelent az emléke, én is tudom: játszottam Cipollát a Madách Színházban. Most Epres Attila olyan színeket talál, amilyeneket én még nem láttam az őrnagy kapcsán, és ezt nagy élvezettel nézem” – tette hozzá a rendező.

Az Örkény Színház színészeinek nőnapi fotója

Annak kapcsán, hogy az Örkény Színház helyzete nem változott, bár a környezetében átrajzolták a színházi térképet, Mácsai emlékeztetett, Pesten két színházi felségterület van: a minisztériumi és a fővárosi. “A főváros sokkal függetlenebb az aktuális széljárásoktól, és jobban tiszteli a szakmai minőséget is. A fővárosi kézben lévő színházak helyzete tehát szellemileg stabilabb, mint a minisztériumhoz tartozóké. A Katonát, az Örkényt, a Radnótit nemcsak békén hagyják, de el is fogadják, anyagilag, szakmailag egyaránt. Egy megengedhetetlen dolog itt is történt, az Új Színházé” – fogalmazott az igazgató, aki szerint különösen érthetetlen a színházbezárás olyan politikai klímában, ahol évek óta a közösségi létérzés, a sajátlagos, egyedi világértelmezés, a szuverenitásunk érzelmekben való megélése, a nyelvi hűség, röviden, a nemzeti elkötelezettség a vezérmotívum. “Hiszen a színház pontosan ez. Színházbezárásra nincs indok” – nyilatkozta Mácsai Pál, akit a Nemzeti-pályázatról is faggattak.

Tóték

“Számomra az egész históriában az a legkeserűbb, mennyire nélkülözte a meglepetést. Unalomig ismert tangó ez, évtizedek óta járja a hatalom és a színház különböző színpadokon, változó jelmezekben és nyomasztóan kiszámítható lépésekben. A kultúra sehogy sem tud kiszabadulni a politika öleléséből. Itt most megint megszüntettek egy művészi entitást, ami évek alatt állt össze, amely képes volt hatni, fejlődésben volt, lett volna jövője, és amit nem támaszt fel többé semmi, mert az ilyesmi illékony, és nagyon összetett folyamat létrehozni. A tehetségen és elszántságon túli elemek is kellenek hozzá: a kor és művészek gondolkodásának találkozása, kölcsönös inspirációk, az egymás elviselésének képessége és így tovább -mindezt röviden szerencsének szoktuk hívni. Én a Nemzetiben kezdtem a pályámat harminc éve: azóta ez volt a legizgalmasabb Nemzeti” – közölte Mácsai Pál.

A teljes interjút az ÉS-ben olvashatják.